2012. február 5., 20:25
Gazdaság és felelősség

Zöld kampány gyerekeknek a Pumától

Marmoval, a polipfigurával kampányol a tengerek védelméért a sportszergyártó.

- 2011. november -

-> tovább


Az IKEA ismét támogatja a gyerekek tanulását

IKEA puha játékfiguráinak megvásárlásával az UNICEF és a Save the Children oktatási projektjeit támogathatják a vásárlók.

- 2011. október -

-> tovább


A zöld gazdaság globális fejlesztését és terjedését támogató nemzetközi szervezet alakult Koppenhágában

Október közepén tartotta meg első konferenciáját a közelmúltban alakult nemzetközi szervezet, a „Green Growth Leaders” (GGL).

- 2011. október -

-> tovább


Fehérre váltanak a vörös kólás dobozok

A Coca-Cola és a WWF a jegesmedvék élőhelyének megvédésére szövetkezik.

- 2011. október -

-> tovább


Vízvédelmi elismerés a Nestlének

2000 óta a Nestlé több mint harmadával csökkentette teljes vízfelhasználását, és igyekszik felhívni a közvélemény figyelmét a vízzel kapcsolatos problémákra.

- 2011. szeptember -

-> tovább


A Siemens ismét első a fenntarthatóságban

A Siemens az elérhető 100-ból 90 pontot szerzett a Dow Jones fenntarthatósági indexében, és ismét maga mögé utasította versenytársait. Ez az eredmény azt jelenti, hogy a Siemens szektorában a legjobb fenntarthatósági mutatókkal rendelkező vállalat. A cég azt a célt tűzte maga elé, hogy 2014-re zöld technológiákból származó forgalmát 40 milliárd euróra növeli.

- 2011. szeptember -

-> tovább


A UPS így támogatja a társadalmi, környezeti és gazdasági értékeket

A UPS kiadta aktuális éves fenntarthatósági jelentését, amelyben nyilvánosságra hozták, hogy ismét sikerült csökkenteni az összes egyesült államokbeli csomag szállítására fordított üzemanyag mennyiségét.

- 2011. augusztus -

-> tovább


60 000 Starbucks önkéntes 30 országban

A globális kávézólánc, a Starbucks kezdeményezésére tavasszal 60 000 önkéntes 30 országban és 4 kontinensen összesen több mint 156 000 órát fordított közösségi munkára. Magyarországon a Starbucks csapata 253 órával járult hozzá a nemes ügyhöz. 

- 2011. augusztus -

-> tovább


A Google eddigi legjobb lehetősége a felelősség vállalásra

A vállalat „Ne légy gonosz” mantrájával, most a háborúk ellen fordulhat.

- 2011. augusztus -

-> tovább


A General Motors és az ABB bemutatta akkumulátor újrahasznosító rendszerét

Az év elején írta alá a General Motors és az ABB Group a végleges megállapodást egy olyan K+F projekt megvalósítására, melynek célja a Chevrolet Volt akkumulátorainak az újrahasznosítása.

- 2011. augusztus -

-> tovább


Tüdőrákos betegeket támogat a Lilly

Eli Lilly a napokban jelentette be a Lilly vállalat és egy betegeket támogató alapítvány (PAF) jótékonysági együttműködését. Az adomány lehetővé teszi az alapítvány által nyújtott szolgáltatások további bővítését, így tovább fejleszthető az ügyviteli és a társaság CPR programja, ami elsősorban a legelterjedtebb rákbetegségben - a tüdőrákban – szenvedők segítségére létrehozott alap.

- 2011. augusztus -

-> tovább


Bayer Nemzetközi Fenntarthatósági Nyári Tábor

Középiskolai diákok számára két hetes nyári tábort szervez a Bayer, ahol a központi téma a klímaváltozás és a fenntartható fejlődés lesznek.

- 2011. augusztus -

-> tovább


Nestlé: a fenntarthatóság a cél a termékek teljes életciklusán keresztül

A fenntarthatóság alapelveinek már a dizájntervezési folyamat elejétől kezdve meg kell jelenniük a termékfejlesztési folyamatban. Többek között erről is szó esett a Nestlé júliusban megrendezett globális konferenciáján, ahol a szakértők megvizsgálták azt is, hogy a jelenlegi fogyasztói és dizájn trendek milyen lehetőségeket tartogatnak a Nestlé számára a fenntarthatóbb termékek, szolgáltatások és rendszerek kifejlesztésében.

- 2011. augusztus -

-> tovább


IBM támogatás a „Segíts egy okosabb bolygó építésében” program számára

Közel 1 millió dolláros támogatást kaptak nonprofit szervezetek és oktatási intézmények működésük támogatására.

- 2011. augusztus -

-> tovább


A Johnson & Johnson elindítja az „Egészséges Jövő 2015” programját

A vállalat megalkotja a fenntarthatósági céljait a következő 5 évre és új honlapot is indít a felelősség vállalás támogatására.

- 2011. július -

-> tovább


Környezetbarát Coca-Cola hűtők Indiában

Napenergiával működtetett hűtőket fejleszt a Coca-Cola India vidéki területeire, ahol nincs vezetékes áram.

- 2011. július -

-> tovább


A környezet védelmére buzdít a Levi’s

Globális marketingkampányt indított Go Forth címmel a Levi’s, a Marketing Week szerint a cég fennállása óta először. A kampány hívószavai a fiatalos lendület és az optimizmus.

- 2011. július -

-> tovább


Fogadják a jelöléseket az egyik legjelentősebb fenntarthatósági díjra

A World Environment Center most fogadja a jelöléseket a 28. WEC Arany Medál díjra, ami a nemzetközi vállalatok fenntartható fejlődés területén elért eredményeinek díjazására jött létre.

- 2011. július -

-> tovább


A vállalatoknál kézzelfogható változás figyelhető meg a környezeti és társadalmi ügyekben való részvétel terén

A felelős vállalatirányítási gyakorlatok széleskörű alkalmazásakor még mindig a vállalat mérete számít a leginkább. Világszerte kézzelfogható fejlődés érzékelhető a környezeti problémák megoldásában való szerepvállalásban, de az emberi jogok és a korrupciómentesség terén még mindig vannak hiányosságok.

- 2011. június -

-> tovább


A világ vezető vállalatai összefogtak a fenntartható globális gazdaság érdekében

A globális gazdaság jelentős szereplői sajátos ígéreteket tettek az energiahatékonyság és a zöld befektetések számának növelésére, valamint a munkakörülmények globális javítására.

- 2011. június -

-> tovább


Nemzetközi CSR elismerést kapott az Unilever

A legetikusabb vállalatokat kutatta az a nemzetközi felmérés, melyen az Unilevert első helyre rangsorolták különleges teljesítmény kategóriában.

- 2011. június -

-> tovább


Tiszta vízért kampányol a H&M

A tiszta víz alapvető szükséglet, mégsem jut hozzá mindenki, ezért a H&M már kilencedik éve működik együtt a WaterAid szervezettel, hogy tiszta vizet és egészségügyi berendezéseket biztosítson azokban a szegény országokban, ahol néhány H&M terméket gyártanak.

- 2011. május -

-> tovább


A Siemens City a klíma- és környezetvédelem bajnoka - Ausztria első LEED aranyéremmel kitüntetett épülete

Az osztrák Siemens bécs-floridsdorfi központja évi ezer tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsát ki modern és hatékony épülettechnikája révén. Már az épület tervezésénél nagy gondot fordítottak a fenntartható építési módra. Ennek köszönhetően a Siemens City épületegyüttesét az Európai Bizottság Zöldépület Tanúsítványa mellett Ausztriában elsőként az amerikai Zöldépület Tanács LEED - Arany Tanúsítványával tüntették ki.

- 2011. május -

-> tovább


Nemzetközi hulladékcsökkentő program a Wrigley-től

A nemzetközi porondon induló Wrigley "Litter Less" hulladékcsökkentő kampányának időtartama három év, költségvetése pedig 3,25 millió dollár.

- 2011. május -

-> tovább


Új FTSE4Good ESG Rating a vállalati CSR gyakorlatok átvilágítására

A FTSE4Good Index Series bevezetése után egy évtizeddel a díjnyertes FTSE Group bejelentette az új FTSE4Good ESG Ratings-t.

- 2011. április -

-> tovább


A Siemens vezetési kultúrája világszintű elismerést kapott

A vállalat globálisan a negyedik helyet, európai vállalatok között az első helyet szerezte meg azoknak a cégeknek a rangsorában, amelyek a világon a legsikeresebben fejlesztik vállalatirányítási rendszerüket.

- 2011. április -

-> tovább


A világ legetikusabb vállalatai között az Electrolux és a Henkel

Idén ötödik alkalommal hozta nyilvánosságra a New York-i Ethisphere Institute, a világ legetikusabb vállalatait tartalmazó listáját. A 38 iparág, 110 vállalatát felsorakoztató elit rangsorban az Electrolux és a Henkel is szerepel.

- 2011. április -

-> tovább


Másfélmillió dollárt gyűjtöttek a cukorbeteg gyerekeknek

Átlagosan százdolláros adományokkal összesen 1,4 millió dollárt gyűjtött az Initiative kampánya a Juvenile Diabetes Research Foundation (JDRF)javára.A The World Smiles (A világ mosolyog) kampányban Közép-Kelet-Európában részt vevő nyolc ország (Bulgária, Csehország, Észtország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovénia) munkáját a budapesti régiós központi iroda koordinálta.

- 2011. március -

-> tovább


Növényi csomagolásban a Pepsi

A PepsiCo kifejlesztette a 100 százalékban növényi alapú PET palackot, amit várhatóan 2012-től vezet be.

- 2011. március -

-> tovább


Környezetbarát farmer a Levi's-től

Levi's legújabb kampányával igyekszik nem csak arra felhívni a figyelmet, hogy mennyire kevés az a vízkészlet, ami ivóvízként emberi fogyasztásra alkalmas, hanem arra is, hogy velük együtt miként védhetjük meg egy kicsit jobban ezeket a készleteket.

- 2011. március -

-> tovább


A sokszinű Benettonnál erősödik zöld: egyre több környezetbarát megoldással áll elő a világhírű divatmárka

A Benetton Csoport és a Fraunhofer-Institut für Chemische Technologie in Pfinztal-Berghausen (D) közös fejlesztésének köszönhetően könnyű, 100%-ban lebomló, folyékony fa vállfák fogják leváltani a régi műanyagokat az összes Benetton üzletben. Ennek eredményeként 2011-ben 16 ezer tonnával kevesebb műanyag kerül majd a környezetbe.

- 2011. február -

-> tovább


Új nemzetközi fenntarthatósági szabványok mobiltelefonokra

Az UL Environment azon dolgozik, hogy olyan új szabványokat fejlesszen ki mobil eszközökre, amelyek az egész világon környezetbaráttabbá tehetnék ezt az iparágat.

- 2011. február -

-> tovább


5 előrejelzés 2011-ben a fenntarthatóságra és a társadalmi felelősségvállalásra vonatkozóan

Ahogy egyre inkább a 2011-es évben járunk, felvetődik a kérdés, hogy vajon mire számíthatnak azok, akik a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás területén dolgoznak? A gazdaság elkezdett valamelyest regenerálódni, de negatív és pozitív tendenciák és történések egyaránt jellemzőek voltak a 2010-es évre, amelyek alapvetően meghatározták és alakították ezeket a területek.

- 2011. február -

-> tovább


Környezetvédelmi díjat nyert a Porszívók a tengerből projekt

Az Electrolux és a Porszívók a tengerből projekt nyerte el a Keep Norway Clean (Norvégia tisztaságáért) szervezet Gullklypa (Arany Kézfogás) díját. A kitüntetést, 2004 óta, minden évben azok a vállalatok és szervezetek kapják, amelyek bizonyították rendkívüli elkötelezettségüket a helyi környezetvédelem iránt.

- 2011. január -

-> tovább


P&G: megújuló energia portfólió

A Procter&Gamble növelte beruházásait a szél- és napenergia-hasznosítás terén, ezzel csökkentve függését a hagyományos energiaforrásoktól.

- 2011. január -

-> tovább


A Shell és a Nestlé is az ENSZ Fenntarthatósági Programjának első aláírói között

Az ENSZ elindított egy programot, amely a vállalatokat buzdítja a fenntarthatósággal kapcsolatos tudásuk megosztására Az első 54 vállalat már csatlakozott is a programhoz, köztük az Intel, a Nestlé, a Coca-Cola, a Siemens, a Royal Dutch Shell, a Tata, a Total és az Unilever.

- 2011. január -

-> tovább


Unilever: etikus magatartásból példás

Etikus üzletviteli gyakorlatáért és eddigi CSR-tevékenységéért a 2010 World Forum for Ethics in Business (WFEB) díjat vehette át az Unilever. De nem áll meg itt: közzétette az „Unilever Fenntartható Életmód Tervet”, amely nem csupán saját vállalásait tartalmazza, de segítséget ad a mindennapok környezettudatos újraértelmezéséhez a fogyasztóknak, akik maguk is fontosnak tartják a környezetterhelés csökkentését.

- 2010. december -

-> tovább


„barcoo”: Új telefonos alkalmazás a brandek fenntarthatóságának megállapítására

A barcoo alkalmazás a német környezetvédelmi vállalat, a WeGreen-nel való összefogás eredményeképpen született meg, és lehetővé teszi, hogy a vásárlók azonnal láthassák egy adott termékről vagy márkáról, hogy mennyire etikus és környezetvédő.

- 2010. december -

-> tovább


Életre kelt a Virgin Média digitális fenntarhatósági jelentése

A Virgin Media szórakoztató és kommunikációs vállalat egyedülálló fenntarthatósági jelentést készített a „digitális megközelítés” jegyében, HD videókkal, hír-történetekkel és a social media bevonásával a http://ethicalperformance.com/reports/links/virgin-10-sust weboldalon.

- 2010. december -

-> tovább


Új fájlformátum az erdők megmentéséért

Kreatív módon fogott össze Németországban a WWF és a hamburgi Jung von Matt reklámügynökség, hogy hozzájáruljon a világszerte egyre nagyobb mértékű erdőirtás megállításához. Kifejlesztettek egy új fájl formátumot, amellyel gyakorlatilag egy nem nyomtatható PDF fájlt hozhatunk létre.

- 2010. december -

-> tovább


Nagy siker az öko-expo!

A kereskedővárosi múltját meg nem hazudtoló Hongkong a zöld fronton is a legfrisebb öko-termékek, környezetbarát megoldások, piaci trendek és innovációk találkozóhelye. A hatalmas kínai piac kapujaként szolgáló metropolisz minden ősszel Öko-expónak ad otthont, mely környezetudatosság-növelő esemény is egyben.

- 2010. november -

-> tovább


Csökkenti ökológiai lábnyomát a Berlinale

A politikai tematikájáról és társadalomtudatosságáról ismert Berlini Filmfesztivál ezentúl nagyobb hangsúlyt helyez a klímavédelemre: energiafogyasztásán keresztül csökkenti öko lábnyomát. A hagyományosan február elején megrendezésre kerülő filmes seregszemle a tél egyik leghidegebb időszakában sok épületével számított energiafaló rendezvénynek.

- 2010. november -

-> tovább


Klímavédelemre szavaztak a kaliforniai választók

A zöld politikus szerepében tetszelgő Arnold Schwarzenegger éghajlatvédelmi törvénycsomagja túlélte azt a népszavazást, melyen 2012-es érvénybe lépése forgott kockán. A jogszabály jelenleg a világ egyik legerősebb klímatörvénye - még ha hatóköre csak regionális méretű is, és nem országos. A kongresszusi republikánus győzelem fényében könnyen Kalifornia léphet a klímaharc élére Washington helyett.

- 2010. november -

-> tovább


Elkészült a GRI és az ISO 26000 standardokat összehangoló útmutató

Paul Hohnen bemutatta és Rob Steele-nek, az ISO főtitkárának átnyújtotta 2010. november 1-én azt a dokumentumot, amely segíti a GRI útmutató ISO 26000-rel összehangolt használatát.

- 2010. november -

-> tovább


Eco Index, avagy mennyire zöld a ruhád?

Több mint 200 ruhagyártó és -kereskedő fogott össze, hogy kialakítsanak egy iparág-specifikus fenntarthatósági rangsort, az Eco Index-et, amely a ruhák ökológiai hatását fogja vizsgálni a teljes életciklusukon át.

- 2010. október -

-> tovább


A Microsoft fellép az orosz NGO-k támogatása mellet a szoftver-korlátozások ügyében

A Microsoft fokozza erőfeszítéseit az orosz és más országbeli NGO-k támogatására, miután a New York Times lehozott egy riportot az orosz hivatalnokokról, akik egy kalózkodás-ellenes törvényre való hivatkozással zaklatnak környezetvédelmi szószólókat és egyéb ellenzéki csoportokat.

- 2010. október -

-> tovább


A Nokia a legzöldebb techvállalat

A Greenpeace 16. alkalommal adott közre felmérést a leginkább környezettudatos cégekről. Az első helyen végzett Nokia 7,5 pontot kapott a maximális 10-ből, amiért az utána következő Sony Ericcsonnal együtt is teljes mértékben száműzte a termékeiből a nehezen lebomló, vagy mérgező hatású anyagokat, mint amilyen a PVC, a BFR (brómtartalmú égésgátló anyag), a berillium és az antimon.

- 2010. október -

-> tovább


NAGY-BRITANNIA: fókuszban a fenntarthatóság

A gyártók és a kereskedők még a kedvezőtlen gazdasági klíma ellenére sem csökkentették a fenntarthatósággal kapcsolatos kiadásaikat. 

Az IGD kongresszuson ismertetett felmérés szerint a résztvevők 41 százaléka hosszú távú elkötelezettségnek tartja a fenntarthatóságot, és 45 százalék már most és a következő években is egyre nagyobb figyelmet szentel neki. 

- 2010. október -

-> tovább


Melyik a legzöldebb számítógép?

Egy laptop összetevői a világ minden tájáról érkeznek az összeszerelő üzembe. Mindennapi munkaeszközünk gyakran elég ritkának számító, egzotikus ásványokat is tartalmaz, arról nem is beszélve, hogy a készülék gyártása és szállítása rengeteg energiát fogyaszt el. És akkor még be sem kapcsoltuk a megvásárolt computert! Gyártóik fokozatosan igyekeznek csökkenteni öko-lábnyomukat. A szektor legnagyobb szereplőinek öko-stratégiáit vette sorra egy San Francisco-i szakértő.

- 2010. szeptember -

-> tovább


”Karbonmegfogás”, avagy a gyárkémények zöldülése

Léteznek már technikák az égési folyamat eredményeként levegőbe kerülő üvegházgázok megfogására (carbon capture), de többségük túlságosan energiaigényes és költséges.

- 2010. szeptember -

-> tovább


A BP lekerül az etikus befektetési indexekről

A BP-t leveszik az FTSE4Good etikus befektetési indexről a Mexikói-öbölben történt olajkiömlés miatt. A fejlemény részben a Greenpeace és más zöld kampánycsoportoknak köszönhető, akik a környezetvédelmi katasztrófát követően azért lobbiztak, hogy a cég lekerüljön az etikus befektetési indexekről.

- 2010. szeptember -

-> tovább


Ahol a szennyvízből lesz közvilágítás

Az észak-angliai Sheffield városában az utcai lámpaoszlopokat gáz világítja. A gázt pedig szennyvízből nyerik. Újabb példa a körkörössé tett anyagi folyamatokra, melyek lényege az újrafelhasználás. A szennyvíz energiává alakításában sokkal több lehetőség rejlik, mint amit a világban ma ebből alkalmaznak.

- 2010. szeptember -

-> tovább


A Henkel megerősítette vezető helyét a fenntarthatósági rangsorban

A Henkel, negyedik alkalommal ismét, bekerült a Dow Jones globális fenntarthatósági indexbe (DJSI World) és a Dow Jones európai fenntarthatósági indexbe (DJSI Europe). A vállalat az egyedüli szereplője a DJSI World és a DJSI Europe indexnek az FMCG piaci szegmensben. Mindkét rangsor olyan vállalatokat tartalmaz, amelyek a fenntartható fejlődés alapelvei szerint gazdálkodnak.

- 2010. szeptember -

-> tovább


Fenntartható csomagolást vezet be a Procter&Gamble

Megújuló és fenntartható, cukornádból származó műanyagot tervez használni Pantene Pro-V, Cover Girl és Max Factor márkái csomagolásában a Procter & Gamble. Az új csomagolóanyagot innovatív eljárással készítik, melynek során a cukornádból először etanolt nyernek, melyet HDPE műanyaggá alakítanak. Az így előállított műanyag teljes mértékben újrahasznosítható.

- 2010. augusztus -

-> tovább


 

Róma: fogadjon örökbe egy parkot!

Olyan magán szponzorokat keres az anyagilag megszorult Róma, akik karban tartanák az örök város parkjait és zöld területeit. A zöld területeket a cégek és szervezetek egy évre fogadhatják örökbe - fejtette ki a kezdeményezés lényegét Gianni Alemanno, Róma polgármestere. Cserébe reklámplakátokon hirdetnék az adott területet adoptáló szponzort.

- 2010. augusztus -

-> tovább


 

Megszületett az EU új ökológiai logója

Július 19-én megtartották az EU új ökológiai logójára kiírt pályázat díjátadó ünnepségét. Az elmúlt hónapok során csaknem 130 000 ember vett részt az internetes szavazásban, amelynek során a három döntős közül választhatták ki az új EU-s ökológiai logót.

- 2010. július -

-> tovább


 

Díjazták a Henkel pénzügyi és fenntarthatósági jelentésének ötvözését

A League of American Communications Professionals 100 legjobb vállalati jelentését felsoroló listája szerint, a Henkel vállalati jelentése - mely az éves pénzügyi jelentésből és a fenntarthatósági jelentésből áll - a világ legjobbjai közé tartozik. A vállalat immár megszakítás nélkül, az ötödik alkalommal kapta meg az első helyért járó Platina díjat a fogyasztói cikkek-háztartás/személyes kategóriában, a pénzügyi kategóriában pedig második, Arany helyezést ért el.

- 2010. július -

-> tovább


 

Társadalmilag és ökológiailag felelős alapoké a jövő?

Látva a bankok - következményekkel nem számoló - profithajszolását és az ebből eredő esztelen túlhitelezést, szembesülve ennek fenntarthatatlanságával, megnőtt a hajlandóság a társadalmilag és ökológiailag tudatos befektetésre. Tartós trend marad-e az etikus invesztálás? Azt már látni, mi e szegmensben a három főtéma: klíma, víz és népesség-gyarapodás.

- 2010. július -

-> tovább


 

Önellátó ökohajó

Már az ENSZ tavalyi koppenhágai nemzetközi környezetvédelmi tanácskozásán is felmerült a gördülő roadshow-kéhoz hasonló rivershow, egy különleges, környezetvédelmi demonstrátor vándorhajó gondolata. Ezt kívánja most valóra váltani Vincent Callebaut belga mérnök.

- 2010. július -

-> tovább


 

Újra zöldül a világ

Globálisan növekednek a környezetbarát beruházások

A dokumentum szerint középtávon nőnek a szektorba irányuló beruházások, és mint arról a párizsi Le Monde beszámolt, a zöld beruházásokat ösztönző REN21 nemzetközi hálózat is megállapította, hogy „a megújuló energia a gazdasági recesszió ellenszele, a kőolaj árának csökkenése és a nemzetközi klímaegyezmény hiánya ellenére is jól tartotta pozícióit.”

- 2010. július -

-> tovább


 

Környezetbarát csomagolóanyagokra vált az Unilever

Az Unilever a világ első multinacionális FMCG vállalata, amely elkötelezte magát, hogy papír és karton csomagolóanyagait fenntartható forrásból származó anyagokra cseréli meghatározott időn belül. Öt éven belül a papír és karton csomagolóanyagok háromnegyede fenntartható forrásból származó vagy újrahasznosított papírból készül majd, tíz év múlva pedig ez az arány már 100 százalékra nő.

- 2010. július -

-> tovább


 

Dumálás helyett ültetést!

Országonként egymillió fát ültetne a klímaváltozás ellen egy 12 éves német fiú, akinek ötletéből alig három év alatt több mint 70 országot behálózó "Ültess a planétáért!" mozgalom fejlődött ki.

- 2010. június -

-> tovább

 


Új vállalati kormányzási kódex Nagy-Britanniában

Május végétől szigorúbb vállalati kormáyzási szabályozásnak kell megfelelniük a brit bankoknak és pénzügyi szervezeteknek.

- 2010. május -

-> tovább

 


Visszakövethetik kólájukat a britek

A Coca-Cola új interaktív alkalmazásával a vásárlók megtudhatják, melyik szigetországi gyárban készült az üdítő, miközben a gyártási folyamatsal és az újrahasznosítással is ismerkedhetnek.

- 2010. május -

-> tovább

 


Mentsd meg a világot környezetkímélő étrenddel

Az Otarian az első olyan étterem, melynek étlapján az ár mellett a fogások előállításához szükséges szén-dioxid kibocsátást is jelzik. Ezzel a kezdeményezéssel környezettudatos étkezésre buzdítják a vendégeket. A csakis vegetáriánus ételeket felszolgáló londoni étterem tulajdonosa az az indiai milliárdos nő, akinek egyébként a világ egyik legnagyobb műtrágya gyártó cégében van üzleti érdekeltsége.

- 2010. május -

-> tovább

 


A közösségi média ereje: Greenpeace vs. Nestlé

A Nestlé és a Greenpeace közti feszültség véget érni látszik, miután a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata ígéretet tett termelésének zöldebbé tételére. A Greenpeace online támadásai jól jelzik a közösségi média erejét és a multinacionális vállalatok sebezhetőségét. A svájci központú cég egy non-profit társaságot kért fel ellátási lánca auditálására és ígéretet tett az olyan szerződések felmondására, melyek esőerdők kiirtásával termelt pálmaolaj felvásárlására vonatkoznak.

- 2010. május -

-> tovább

 


Divat a zöld esküvő Olaszországban

A környezetvédelem az új jelszó az olasz esküvőkön. Banánrostból varrt menyasszonyi ruha és napelemes világítás: az ökoesküvő mindenben tiszteli a természetet.

- 2010. május -

-> tovább

 


Cisco a legzöldebb IT vállalat

Az amerikai Cisco Systems információtechnológiai cég lett az első a Greenpeace Cool IT jelentésének környezettudatossági rangsorában, melyet a nemzetközi civil szervezet az idén hatodik alkalommal publikált.

- 2010. május -

-> tovább

 


Alacsony jövedelmű fiatalok tanítanak idős embereket a BT és a One Economy jóvoltából

Annak érdekében, hogy az idősebb korosztály hatékonyabban tudjon info-kommunikációs eszközöket használni, a BT és OneEconomy elindította a digitális műveltség programját. A BT 200.000 $ összegű adománnyal támogatja a OneEconomyt, melynek keretében a résztvevő fiatalok egy on-line felületen oktatják az idősebb embereket az internet használatára.

- 2010. május -

-> tovább

 


Villanykutak lesznek a telefonfülkékből?

Villanykutakká tervezi átalakítani telefonfülkéit Ausztriában a Telekom Austria. A nyilvános telefonok a mobilok elterjedésével szinte teljesen feleslegessé váltak, ezért a cég a környezetbarát autók üzemanyag-feltöltését tervezi megoldani közterületen.

- 2010. május -

-> tovább

 


 

Európai városok az energiatakarékosságért

Több száz európai város polgármestere vállalt kötelezettséget egy Brüsszelben ma aláírt nyilatkozatban arra, hogy városaik a szén-dioxid-kibocsátást az uniós célkitűzést meghaladó mértékben, több mint 20 százalékkal csökkentik 2020-ig.

- 2010. május -

-> tovább

 


Működőképes az önkénturizmus?

Az önkénturizmus pozitív hatású, mert a kulturálisan­-területileg elszigetelt egyéneket-csoportokat tágabb, emberi környezetükbe helyezi, azzal tapasztalható kapcsolatba hozza, elősegítve ezzel a változások igénylését és elősegítését hazájukba való visszatérésükkor. Lényegi eltérés a hagyományos turizmushoz képest az, hogy a tapasztalatszerzésen túl mélyebben hat közös vágyunk, a társadalmi és környezeti tudatosság reflexé válásának tudatosításában.

- 2010. április -

-> tovább

 


 

Az IBM beszállítóinak adatokat kell gyűjteniük környezetgazdálkodásukról 

Az IBM bejelentette, hogy a több mint 90 országot lefedő, 28.000 beszállítójától meg fogja követelni olyan vállalatirányítási rendszerek telepítését, mely adatokat gyűjt energiafelhasználásukról, kibocsátásukról és hulladékgazdálkodásukról.

- 2010. április -

-> tovább

 


 

Az üzleti világ kész tenni a klímaváltozás ellen

Az üzleti világ lehet a klímaváltozás elleni küzdelem egyik fő mozgatója, miután a koppenhágai megállapodás kezdi éreztetni hatását a világ gazdaságaira, állítja a KPMG új tanulmánya. „A koppenhágai megállapodástalábecsülik, mivel nem sikerült egy jogilag kötelező erejű megállapodást kötni. Azonban egy olyan megállapodás jött létre a klímaváltozást legnagyobbmértékben meghatározó fejlődő és fejlett országok között, amely megalapoz további globális együttműködéseket, törekvéseket a klímaváltozás terén. A megállapodás számos lehetőséget nyit meg az üzleti világ számára” – mondja Várnai Éva, a KPMG üzleti tanácsadási részlegének partnere.

- 2010. április -

-> tovább

 


 

Dobozok helyett zsákokban a Puma cipők

A Puma cipőit a megszokott papírdobozok helyett mostantól környezetbarát zsákok védik. A cég az energiatakarékosság jegyében kezdi az évtizedet.

- 2010. április -

-> tovább

 


 

A Nike 100%-ban újrahasznosított PET palackokból gyártja a Foci VB mezeit

Amikor mindössze három hónap maradt az első rúgásig, a Nike bemutatta a 2010-es Labdarúgó-világbajnokságra készült sportfelszereléseit. Kilenc csapat, köztük Brazília, Anglia és Hollandia viseli majd az új ruhákat, melyeket 100%-ban újrahasznosított PET palackokból gyártanak, ezekből készítik ugyanis a poliészter cérnát.

- 2010. március -

-> tovább

 


 

Kiadta CSR jelentését a GlaxoSmithKline

A világ egyik legnagyobb gyógyszeripari cége, a GSK is kiadta 2009-ről szóló CSR jelentését.

- 2010. március -

-> tovább

 


 

Hulladékból készít üzemanyagot a British Airways tervezett létesítménye

A British Airways és a Solena Csoport azt tervezi, hogy felépíti Európa első bio alapú repülési üzemanyagot előállító létesítményét. A B.A. 2014-től szeretné alkalmazni az üzemanyagot, melyet hulladék biomasszából fognak előállítani, és olyan létesítményben legyártani, ahol sokféle hulladékot tudnak átalakítani repülési üzemanyaggá.

- 2010. március -

-> tovább

 


 

Brit Fenntartható Éttermek Szövetsége

A Toptable.com által készített felmérés szerint a rendszert használók 93%-a úgy gondolja, az éttermeknek és a konyhafőnököknek példát kellene mutatniuk az egészséges és fenntartható élelmiszerek támogatásában.

- 2010. március -

-> tovább

 


 

Felülmúlta zöld stratégiáját a Philips

JelentAµsen felülmúlták a Philips várakozásait a zöld termékeinek eladásából származó bevételek 2009-ben: a teljes forgalom 31 százalékát tették ki. Ezzel az eredménnyel a tervezetthez képest 3 évvel korábban sikerült elérnie a vállalatnak az EcoVision4 programmal kitA»zött célokat.

- 2010. március -

-> tovább

 


 

Gyorsan fejlődik a CSR tanácsadók piaca

A területről készített új jelentés szerint a vállalatok társadalmi felelősségvállalásával foglalkozó tanácsadók piaca gyorsan növekedett az utóbbi öt évben.

- 2010. március -

-> tovább

 


 

A Google új tükröket fejleszt a napenergia jobb kiaknázása érdekében

A Google által kifejlesztett új tükör-technológia prototípussal felére csökkenthetőek egy naperőmű építési költségei.

- 2010. március -

-> tovább

 


 

Közzétette fenntarthatósági jelentését a Henkel

A Henkel 2009-es fenntarthatósági jelentésének fókuszában az ökológiai területen és a szociális fejlesztések terén elért eredmények állnak, különös tekintettel a hatékony energia-felhasználásra és az erőforrás-megóvásra.

- 2010. március -

-> tovább

 


 

A 100 legfenntarthatóbb vállalat a világon

A kanadai Corporate Knight társadalmi felelősségvállalás magazin hatodik alkalommal készítette el a világ legfenntarthatóbb vállalatainak listáját. Az összetett és soklépcsős módszertan során társadalmi, gazdasági és környezeti szempontokat egyaránt figyelembe vesznek, törekedve a számszerűsíthetőségre. Idén emellett az átláthatóság is figyelmet kapott a rangsor összeállításában, de a kritikusok szerint nem eleget.

- 2010. március -

-> tovább

 


 

Diktatúrát szankcionál az etikus nyugdíjalap

Szudán emberi jogokat megsértő politikája miatt a tanárok nyugdíj-megtakarításait forgató amerikai Tiaa-Cref alap négy olyan ázsiai olajcsoport részvényeitől vált meg, melyek szoros üzleti kapcsolatban állnak a népirtásban segédkező afrikai országgal.

- 2010. február -

-> tovább

 


 

A befektetők is fenntarthatósági jelentéseket akarnak

Egy 13 ország globális befektetőiből álló koalíció, mely több mint 2,1 billió dollár vagyont kezel, támogatólag szólalt fel a jobb környezeti, társadalmi és vállalatirányítási tevékenységekről szóló vállalati jelentések érdekében.

- 2010. február -

-> tovább

 


 

Fegyveres konfliktusoknál segíti a Vöröskeresztet a Holcim

A Nemzetközi Vöröskereszt vállalati támogató csoportjának tagjaként a Holcim, fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségével összhangban, a szervezet humanitárius programjait fogja támogatni. A Holcim 2009-ben már támogatott egy Szudánban zajló, tiszta víz biztosítására irányuló programot.

- 2010. február -

-> tovább

 


 

10 trend a fenntarthatósági jelentésekben

A vállalatok három kihívással néznek szembe, a fenntarthatósági jelentésekkel kapcsolatban. Ezek a többszörös metrikus keretek, egységes meghatározások és a következetes alkalmazások hiánya, melyek változó és megbízhatatlan méréseket és eredményeket szülnek.

- 2010. február -

-> tovább

 


 

Tízmilliárd dollárt ad új vakcinákra Bill Gates

Bill Gates, a Microsoft társalapítója és felesége bejelentette, hogy alapítványuk 10 milliárd dollárt adományoz a következő tíz évben új vakcinák kutatására, kifejlesztésére és azok eljuttatására a világ legszegényebb országaiba.

- 2010. február -

-> tovább

 


 

Környezetbarát orvostechnológiát fejleszt a Siemens

A fenntarthatóság nemcsak ökológiai, szociális és gazdasági tényezőket foglal magában. A társadalom fenntartható fejlődése jótékonyan hat az egészségre, másrészt nincs fenntartható gazdaság egészséges emberek nélkül. Ennek jegyében vezette be a Siemens a  „Green+ Hospitals" programot.

- 2010. február -

-> tovább

 


 

A fenntarthatóság felgyorsítása innovációt eredményez a vegyiparban

Az európai vegyipar felkarolja az innovációt, hogy biztosítsa a fenntarthatóságot. Az innováción keresztül ráadásul az ágazat olyan intézkedéseket hoz, melyek elősegítik a fenntartható társadalom kialakulását.

- 2010. február -

-> tovább

 


 

Várhatóan idén megjelenik a régen várt ISO 26000 nemzetközi szabvány a társadalmi felelősségvállalásról

Az öt éves munka után, melyben több száz szakértő vett részt a kormányok, vállalatok, munkavállalók, fogyasztók és egyéb szervezetek részéről, a szabvány tervezete végső szakaszába érkezett.

- 2010. február -

-> tovább

 


 

Közép- és Kelet-Európa – Változás a régió CSR-stratégiájában

Braun Róbert szerint a közép-európai vállalatok arra használhatják a gazdasági válságot, hogy az eddig jótékonykodásként alkalmazott vállalati felelősségvállalást rendszeres vezetési gyakorlattá változtassák.

- 2010. január -

-> tovább

 


 

A Hugo elindította „Egy illat, egy fa” kampányát

A Hugo Boss és a Pur Projet elindítja új, „Egy illat, egy fa” kampányát, melynek keretein belül minden eladott Hugo Element és Hugo Man termék után elültetnek egy fát.

- 2010. január -

-> tovább

 


 

George Clooney ismét pénzt gyűjt

Az Oscar díjas filmsztár, George Clooney kezdeményezésére január 22-én jótékonysági tévéműsort közvetít az MTV Networks. A betelefonáló nézők adományokat ajánlhatnak fel a Haitin történt földrengések károsultjainak megsegítésére. A 2001. szeptember 11-i események nyomán rendezett hasonló műsor 30 millió dollárt gyűjtött össze.

- 2010. január -

-> tovább

 


 

McDonald's csökkenti a szarvasmarhák kibocsátását

Egy három éves kutatási projekt keretein belül körülbelül 350 gazdaság kaphat tanácsokat azzal kapcsolatban, hogyan csökkentsék a szarvasmarhák által kibocsátott metán mennyiségét.

- 2010. január -

-> tovább

 


 

Megkérdőjelezhetőek a kínai vállalatok CSR jelentései

A Kínai Társadalomtudományok Akadémia által most kiadott jelentés szerint az állami tulajdonú vállalatok jobban teljesítenek a társadalomi felelősségvállalás területén, mint a magán- és multinacionális vállalatok.

- 2010. január -

-> tovább

 


 

A Sony afrikai gyerekeket visz a 2010-es labdarúgó világbajnokságra

A Sony Group, mely a FIFA hivatalos partnere bejelentett egy sor stratégiai kezdeményezést, melyek részben a vállalat társadalmi felelősségvállalását célozzák meg, és kivétel nélkül a 2010-es labdarúgó világbajnokság szponzorálásához kapcsolódnak.

- 2010. január -

-> tovább

 


 

CSR-szoftver segíti a cégeket

Az SAP zöld IT szoftver sorozata új lendületet kapott a napokban, egy új alkalmazás bejelentésével, mely segít a vállalatoknak összegyűjteni és elemezni a vállalati felelősségvállalással kapcsolatos adatokat, illetve megkönnyíti a témával kapcsolatos jelentések elkészítését.

- 2010. január -

-> tovább

 


 

A Coca-Cola átalakítja az italautomatákat

A Coca-Cola vállalat és palackozással foglalkozó partnerei bejelentették, hogy 2015-től minden általuk újonnan előállított italautomata és italhűtő teljes mértékben mentes lesz a fluorozott szénhidrogénektől (HFC), ezzel 99 százalékkal csökkentve a berendezések élettartama alatt kibocsátott szén mennyiségét.

- 2010. január -

-> tovább

 


 

Mostantól új megítélése lesz a csokoládénak

A Nestlének, mint a világ legnagyobb élelmiszereket előállító vállalatának, többet kell fizetnie a szegény kakaótermesztőknek a megvásárolt kakaóbabért, mivel a legtöbb forgalmat biztosító Kit Kat csokoládéját Fair Trade címkével szeretné ellátni.

- 2009. december -

-> tovább

 


 

Az űrből küzdenek az erdőirtás ellen

A Google, űrügynökségek és a Földmegfigyelési Csoport (GEO) nevű természetvédelmi szervezet összefogott és műholdképek felhasználásával ellenőrzi az erdőirtásokat.

- 2009. november -

-> tovább

 


 

Megbízhatósági és környezetvédelmi elismerésekben részesült a BMW csoport

A bajor gyár sikere az EfficientDynamics programnak köszönhető.

- 2009. november -

-> tovább

 


 

 

Új fajokat ültet a Toyota a gyár tetejére

A Toyota olyan újfajta virágokat hozott létre, melyek nagy mennyiségű szennyezőanyagot kötnek meg a levegőből. Így próbálják elhárítani azokat a kritikákat, melyek a Prius gyártásával kapcsolatban érik a vállalatot.

- 2009. november -

-> tovább

 


 

Bevezetik a zöld whisky-t

A Helius Energy és a Rothes Szeszfőzdék Társulás bejelentették, hogy létrehoznak egy Helius CoRDe-nak nevezett vállalkozást, mely megújuló energiát termelő erőművet fog építeni és működtetni, hogy csökkentsék a skót Speyside-sziget whisky ágazatának szénlábnyomát.

- 2009. szeptember -

-> tovább

 


 

A WWF zöld állásokat ajánl

A WWF tanulmányt készített azokról az állástípusokról, amelyek hozzájárulhatnak a minél alacsonyabb szén-dioxid kibocsátáshoz. Olyan lehetséges munkahelyeket gyűjtöttek össze, amelyek már most is léteznek, és még szélesebb elterjedés mellett érdemben csökkenthetik Európa szén-dioxid kibocsátását.

- 2009. augusztus -

-> tovább

 


 

Danone díj a következő generációért

A Danone nemzetközi anyavállalata, a The Dannon Company, Inc. negyedik alkalommal ítéli meg a "Dannon díj a következő generáció táplálkozásáért" elnevezésű, 120 ezer dollár összdíjazású elismerést.

- 2009. augusztus -

-> tovább

 


 

Zöldít a Kleenex

A világ egyik legnagyobb papírzsebkendő márkája elkötelezte magát a fenntartható erdőgazdálkodás mellett.

- 2009. augusztus -

-> tovább

 


 

Jegesmedvéket figyel a Canon

A WWF a vállalat támogatásával hozott létre egy megfigyelő rendszert, mellyel nyomon követhetik a veszélyeztetett állatokat.

- 2009. augusztus -

-> tovább

 


 

Új felelősségi körök a GE-nél

A fenntartható növekedés tükrében a GE corporate citizenship (társadalmi szerepvállalásról szóló) beszámolója a felelősségi körök újbóli meghatározását hangsúlyozza.

- 2009. augusztus -

-> tovább

 


 

A Tesco csökkenti a széndioxid kibocsátását

A Tesco arról biztosította a Carbon Trust Standard-ot, hogy évről évre, fokozatosan csökkenti széndioxid kibocsátását.

- 2009. augusztus -

-> tovább

 


 

A Schneider Electric útjára indítja az Energy University kezdeményezését

A Schneider Electric elindítja a Schneider Electric Energy University kezdeményezését. A gyártóktól független online képzési program célja, hogy segítsen megismerni az energiahatékony megoldások különböző alkalmazási területeken való sikeres bevezetésének alapjait. A kurzusok segítségével kiemelkedő szakértelemre tehetnek szert hatékonysági kérdések, valamint a biztonságos, megbízható és költséghatékony megoldások megvalósítása terén azok, akik részt vesznek az energiafelhasználással kapcsolatos döntéshozatali, vezetési, tervezési vagy kivitelezési folyamatokban.

- 2009. augusztus -

-> tovább

 


 

A fenntartható növekedés újragondolását szorgalmazza a GE

A több mint 100 országban működő GE ötödik alkalommal adta ki társadalmi szerepvállalásáról szóló riportját, melynek egyik központi témája a pénzügy válság következtében létrejövő új gazdasági rendszer, valamint a cégek, a kormányzat és a társadalom ezzel járó felelőssége. A vállalat véleménye szerint a fenntartható növekedést négy feltételt igényel: a hatékony kormányzást, a felgyorsított innovációt, a tehetségfejlesztést és a fenntartható befektetéseket. A válság ellenére 2008-ban a cég Magyarországon i is tovább folytatta filantróp oktatási programjait.

- 2009. augusztus -

-> tovább

 


 

Környezetkímélőbb lett az elektronikai vállalat

Az LG Electronics mintegy 2,1 millió tonnával csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását 2009 első felében, összességében a termékek gyártása során 7 százalékkal, az üzemeltetés során pedig 5 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt bocsátott ki világszerte.

- 2009. augusztus -

-> tovább

 


 

Munkajogi kisokos

Ingyenes munkajogi Helpdesket hozott létre az International Labour Organistation (ILO). A portál segít eligazodni a nemzetközi vállalatoknak a különböző foglalkoztatási, jogi kérdésekben.

- 2009. július -

-> tovább

 


 

A bizalomválságból kivezető út

Nagyobb szükség van most a CSR-re, mint valaha, hiszen a válságban ismerszik meg, hogy kik a valóban felelős vállalatok. Ugyanakkor szükség van a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának újraértelmezésére is, hiszen a korábbi gyakorlatok nem akadályozták meg a mostani válság kialakulását és a várható környezeti és társadalmi folyamatok megállítását sem. A bizalom fenntartásában és újraépítésében kulcsfontosságú az érintetti párbeszéden alapuló CSR, az őszinte vállalati magatartás, kommunikáció és az átláthatóság biztosítása. Ennek egyik legjobb jelenlegi gyakorlatát a Vodafone mutatja, amely nemrégiben jelentette meg csoport szintű vállalati felelősségvállalási jelentését, amelyet a KPMG tanúsított.

- 2009. július -

-> tovább

 


 

Táplálkozás, vidékfejlesztés, ivóvíz: 500.000 frank a tét

A Nestlé Közös Értékteremtés Díj pályázat révén a vállalat 500.000 svájci frank értékben nyújt támogatást annak a nyertes pályázónak, akinek programja konkrét előremutató megoldást kínál a tiszta ivóvízhez való hozzáférés, a vidékfejlesztés, vagy az élelmezési problémák megoldása valamely területén. Az értékelés során kiemelten fontos az innovációs program piaci életképessége, valamint az, hogy a világ számos területén adaptálható legyen, így hozzájárulhasson a lakosság életminőségének javításához. A Nestlé a nyertesnek akár több éven keresztül is támogatást nyújt a fejlesztés piaci bevezetésére és felfuttatására. 

- 2009. július -

-> tovább

 


 

Kiadta Fenntarthatósági Jelentését a Sainsbury's

Az idén 140 éves Sainsbury's kiskereskedelmi lánc kiadta 2008-as fenntarthatósági jelentését. A vállalatcsoport az elmúlt közel másfél évszázad során is hű maradt a kezdetekben meghatározott értékeihez.

- 2009. július -

-> tovább

 


 

Fenntarthatóság a távközlésben

A távközlési ipar egyszerre lehet a globális éghajlatváltozás megoldását célzó elképzelések létfontosságú eleme és a széntakarékos társadalmak kialakulását előmozdító kritikusan fontos tényező, olvasható az Ericsson közelmúltban kiadott éves Vállalati Felelősségvállalási és Fenntarthatósági Jelentésében. Az IDC szerint a nehéz gazdasági időszak új lehetőségeket teremt a kelet-közép-európai távközlési vállalatok számára.

- 2009. július -

-> tovább

 


 

A regionális CSR értékelés alapján a magyar cégek teljesítettek legjobban, de mindenhol gyenge a CSR kommunikáció

A regionális CSR értékelés alapján a magyar, valamint a lengyel vállalatok bizonyultak a legjobbnak, azonban általánosan jellemző a felelős vállalati gyakorlatok kommunikációjának hiánya. A Braun & Partners Network július 16-án hozta nyilvánosságra a közép-kelet európai régió négy országára vonatkozó CSR 24/7 értékelés eredményeit. A CSR tevékenységet és kommunikációt értékelő kutatási módszertan segítségével a legnagyobb árbevétellel rendelkező bolgár, lengyel, magyar és román vállalatokat elemezték.

- 2009. július -

-> tovább

 


 

Kiadta vállalati felelősség jelentését a Virgin Media

Második alkalommal adott ki vállalati felelősség jelentést a Virgin Media. Az anyag arra is rámutat, hogy milyen elvek szerint rangsorolja a Virgin a felelősséghez kapcsolódó feladatait.

- 2009. július -

-> tovább

 


 

Közzétette fenntarthatósági jelentését a Royal Bank of Scotland

Közzétette 2008-ra vonatkozó fenntarthatósági jelentését a Royal Bank of Scotland. Ez immár a cégcsoport hatodik jelentése a sorban.

- 2009. július -

-> tovább

 


 

Klímaváltozás honlap

Pozitív példákkal kíván hozzájárulni a klímaváltozás elleni küzdelemhez egy nemrégiben létrehozott portál.

- 2009. július -

-> tovább

 


 

Közzétette fenntarthatósági jelentését a Bombardier

Öt év alatt negyedével csökkentette energiafogyasztását a Bombardier Transportation, miközben 18 százalékkal kevesebb káros gázt juttatott a levegőbe. A társaság második alkalommal tette közzé fenntarthatósági jelentését, mely betekintést nyújt a cég társadalmi felelősségvállalási stratégiájába és vállalatirányítási elveibe.

- 2009. június -

-> tovább

 


 

2011 az európai önkéntesség éve lesz

Az önkéntességnek szentelné a 2011-es évet az Európai Bizottság, melynek keretében összesen 8 millió euróval támogatnák a társadalmat erősítő  és a szociális értékek megőrzését segítő kezdeményezéseket.

- 2009. június -

-> tovább

 


 

Kiadta 2009-es fenntarthatósági jelentését a BT

A gazdasági válság ellenére is kitart a BT a korábban meghatározott fenntarthatósági céljai mellett. Egyebek közt ezt erősíti meg a vállalat a most kiadott fenntarthatósági jelentésében.

- 2009. június -

-> tovább

 


 

CSR alapú beszerzési csatorna

A CSR Europe szervezetbe tömörült vezető nagyvállalatok olyan honlapot hoztak létre, amely eligazítást ad a társadalmi felelősségtudatos beszerzési lánc kialakítására.

- 2009. június -

-> tovább

 


 

Társadalmi felelősségvállalás-szoftver segíti a cégeket

Az üzleti világban a válság hatására még inkább előtérbe került a vállalatok társadalmi-, gazdasági és környezeti felelősségvállalása. Ez hívta életre a „SAS for Sustainability Management” rendszert, mely a gázkibocsátás mellett elemzi a szervezetek energia- és vízgazdálkodását, illetve hulladékkezelését.

- 2009. június -

-> tovább

 


 

Az Európa-napon indul az első, biztonságos és egészséges munkahelyekről szóló európai fotópályázat

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi úgynökség (EU-OSHA) kihirdette fotópályázatát a munkahelyi biztonság és egészség témakörében, melyen profi és amatőr fotósok egyaránt részt vehetnek. A pályaműveket 2009. augusztus 15-ig kell benyújtani.

- 2009. május -

-> tovább

 


 

A távközlés is segíthet a szénlábnyom csökkentésében

A szélessávú hálózatok tömeges telepítése felgyorsíthatja az elmozdulást a fizikai infrastruktúráktól és szolgáltatásoktól a virtuálisig, ezzel is hozzájárulva a széntakarékos gazdaság megvalósulásához.

- 2009. május -

-> tovább

 


 

USA: Harmadával takarékosabb autók 2016-ra

Szigorú üzemanyag-fogyasztási, egyben első ízben károsanyag-kibocsátási normákat jelölt ki az új amerikai autókra Barack Obama elnök. A Fehér Ház előirányzata szerint a személygépkocsik – autók és teherautók - átlagos fogyasztását 100 kilométerenként 6,7 literre kell leszorítani 2016-ig. Ezzel naponta 704 500 hordó olajat lehet megspórolni.

- 2009. május -

-> tovább

 


 

Blogon gyűjtik a fenntarthatósági jelentéseket

Egy fenntartható fejlődést fókuszába állító blog rendszeresen összegyűjti, mely cégek adták ki aktuális fenntarthatósági jelentésüket.

- 2009. május -

-> tovább

 


 

Klímacélokra figyelő hitelezés az UniCreditnél

2020-ig harminc százalékkal csökkentené széndioxid-kibocsátását az UniCredit-csoport, ezzel is támogatva az Európai Unió „20-20-20” célkitűzését. Csökkentési célokat határoznak meg a bankok közvetlen széndioxid-kibocsátásra, valamint a hitelezéshez kapcsolható közvetett kibocsátásra vonatkozóan is.

- 2009. május -

-> tovább

 


 

Playing For Change

Új multimédiás mozgalom van kibontakozóban Playing For Change néven. A szervezet a világ teljesen különböző pontjain élő zenészeket keres meg, és közös szerzeményeket készít: a napokban jelent meg első CD-jük.

- 2009. május -

-> tovább

 


 

Újabb fenntarthatósági jelentések

Májusban újabb globális nagyvállalatok tették közzé fenntarthatósági jelentéseiket.

- 2009. május -

-> tovább

 


 

Közzétette Fenntarthatósági jelentését a H&M

A H&M, vagyis a Hennes & Mauritz svéd ruhaipari világvállalat is közzétette 2008-as fenntarthatósági jelentését. A cég új fenntarthatósági stratégiát dolgozott ki az elmúlt évben, amely a "megosztott felelősség" koncepció jegyében készült.

- 2009. május -

-> tovább

 


 

A KPMG a zöld IT-szervezetek élmezőnyében

A Computerworld vezető IT üzleti magazin az élenjáró zöld IT-szervezetek közé választotta a KPMG egyesült államokbeli irodáját. Éves díjával a magazin azoknak a teljesítményét ismerte el, akik legtöbbet tettek az energiaigény csökkentése, valamint az energiahatékonyságot eredményező technológiák használata terén. 

- 2009. május -

-> tovább

 


 

Új Nestlé K+F központ tökéletesíti a helyi mezőgazdasági terményeket Nyugat-Afrikában

A Nestlé felavatta új kutatás-fejlesztési központját Abidjan-ban. Az új központ a helyi előállítású nyersanyagok, így a kakaó, a kávé és a manióka tökéletesítésére összpontosít majd. A jobb minőségű nyugat-afrikai termények lehetővé teszik majd a Nestlé számára, hogy több helyi alapanyagot használhasson fel, amelynek révén növekszik majd a helyi termelők árbevétele.

- 2009. május -

-> tovább

 


 

Közzétette fenntarthatósági jelentését a Segro

Publikálta 2008-ról szóló fenntarthatósági jelentését a Segro. Az anyag az ingatlanberuházásokat és üzleti fejlesztéseket állítja fókuszába, miközben a jövőre vonatkozó célokat és stratégiákat is tartalmaz.

- 2009. május -

-> tovább

 


 

Fenntarthatósági jelentést készített a német posta

Kiadta fenntarthatósági jelentését a Deutsche Post.

- 2009. április -

-> tovább

 


 

A Nestlé publikálta "Közös Értékteremtés" jelentését

A Nestlé 2008-ra vonatkozóan nemrégiben publikálta  „Közös Értékteremtés” (Creating Shared Value) jelentését.  A vállalat fenntarthatósági riportja a „Táplálkozási igények és minőségi étrend” alcímet kapta.

- 2009. április -

-> tovább

 


 

Elismerés a Vodafone társadalmi felelősségvállalási jelentésének

Három kategóriában is a legjobbnak bizonyult a Vodafone-csoport a CorporateRegister.com által szervezett „Vállalati Felelősség Jelentés Díj” programban. A programot 2007-ben indították el azzal a céllal, hogy elismerjék a legjobb nem pénzügyi jelentéseket.

- 2009. április -

-> tovább

 


 

A BP is közzétette fenntarthatósági jelentését

Kiadta 2008-ra vonatkozó fenntarthatósági jelentését a világ egyik legnagyobb olajvállalata, a BP. A jelentés kitér a vállalat felelősségteljes működésére, környezeti teljesítményére, és társadalmi szerepvállalására is.

- 2009. április -

-> tovább

 


 

Könnyebb lesz ökocímkéhez jutni az EU-ban

Olcsóbbá és bürokráciamentesebbé teszi az EU a környezetbarát termékeknél használható ökocímkézést. Eddig több mint háromezer árucikk – például mosópor, papírtermék, cipő – érdemelte ki a környezetbarát jelzést.

- 2009. április -

-> tovább

 


 

A G20 tegyen többet az átláthatóságért és a fenntarthatóságért – követeli a GRI

A Global Reporting Initiative (GRI) felkérte a kormányok vezetőit, hogy vegyenek részt a G20 csúcstalálkozón, amelynek célja a globális gazdasági rendszer iránti bizalom helyreállítása. Ezt a célt többek közt a vállalatoktól elvárt környezeti, társadalmi és vállalat-kormányzási teljesítmény nagyobb átláthatósága következtében lehet megvalósítani.

A nemzetközi civil szervezet nyilatkozatában arra kérte a kormányzatokat, hogy azok készítsenek irányelveket és útmutatókat a vállalatok számára a CSR-teljesítménnyel kapcsolatban.Korábbi kormányközi találkozók alkalmával már elhangzott a társadalmi felelősségvállalásról szóló jelentéskészítés fontossága. A 2007-es heiligendammi G8 találkozón formálisan is a GRI irányelveket nevezték meg a felelős irányítás és transzparencia biztosításának eszközeként, ami hozzájárulhat a szegénység csökkentéséhez, konfliktusok megelőzéséhez, valamint támogathatja a felelős befektetési döntések meghozatalát, továbbá a fejlődő gazdaságok felzárkózását.

 

Amszterdami Deklaráció a transzparenciáról és jelentéskészítésről

Mi, a Global Reporting Initiative (GRI) Board-jának tagjai hisszük, hogy a transzparencia hiánya a vállalati jelentések jelenlegi rendszerében az érintettek cserbenhagyását okozta. Miközben elismerjük, hogy bizonyos kormányok vezető szerepet vállaltak a vállalati fenntarthatóság hangsúlyozásában, felkérjük az összes kormányt, hogy terjesszék ki és erősítsék meg a fenntarthatósági jelentések globális rendszerét.Különösen fontos annak felülvizsgálata, hogy a jelentéskészítés jelenlegi, önkéntes gyakorlata megfelelő-e.

Mi, a GRI Board-ja megállapítjuk, hogy:

-         A jelenlegi gazdasági válság kiváltó okait enyhíthette volna egy, az elvárható gondosság gyakorlatán és a környezeti, társadalmi és vállalat-kormányzási jelentéseken alapuló globális átláthatósági és elszámoltathatósági rendszer.

-         A főbb intézményekben való súlyos bizalomvesztés leginkább egy olyan globális jelentési keretrendszer elfogadásával mérsékelhető, amely erősíti a transzparenciát, és amelyet a társadalom fő szektorainak legitim érdekei vezérelnek.

-         Egy revitalizált és öngyógyító gazdasági rendszer csak akkor válhat fenntarthatóvá, amennyiben a környezeti, társadalmi és vállalat-kormányzási tevékenységek teljes költségével és értékével számol.

Ezért a GRI Board-ja felszólítja a kormányokat, hogy vállaljanak vezető szerepet a következő területeken:

-         Olyan irányelvek bevezetése, amelyek megkövetelik a vállalatoktól a környezeti, társadalmi és vállalat-kormányzási tényezőkön alapuló jelentést vagy pedig annak nyilvános magyarázatát, hogy miért nem készítették el ezt.

-         Nyilvános szerveiktől való környezeti, társadalmi és vállalat-kormányzási jelentések elvárása – különösen az állami tulajdonban levő vállalatok, a kormányzati nyugdíjalapok és közcélú befektetési ügynökségek esetében.

-         A fenntarthatósági jelentések integrálása a G20 vezetői által kifejlesztett globális pénzügyi szabályozási keretrendszerbe.

GRI

A GRI (Global Reporting Initiatives) holland székhelyű, független civil szervezet, melynek célja egy nemzetközileg elfogadott jelentéskészítési standard elkészítése és folyamatos fejlesztése. A GRI-t 1997-ben hívta össze a Coalition for Environmentally Responsible Economies (CERES) szervezet, az ENSZ Környezeti Programjával (UNEP) közösen. Abból a célból alapították, hogy a fenntarthatósági jelentéstétel gyakorlatát a pénzügyi jelentéstétel szintjére emeljék, és így elérjék, hogy a jelentésekben közölt információ összehasonlítható, hiteles, pontos, időszerű és ellenőrizhető legyen. A GRI ezt a munkát világszerte vállalatok, környezetvédelmi és társadalmi nem kormányzati szervezetek, könyvvizsgáló szervezetek, szakszervezetek, befektetők és egyéb érdekelt felek aktív részvételével végzi.

A Braun & Partners Network a Global Reporting Initiative G3 nemzetközi jelentési szabvány magyarországi képviselője.

- 2009. április -

-> tovább

 


 

Megfelezi széndioxid-kibocsátását a British Airways

2050-re ötven százalékkal csökkentené széndioxid-kibocsátását a British Airways. Mindezt környezetbarát repülőgépek vásárlásával, alternatív üzemanyagok és új technológiák felhasználásával, valamint jobb hatásfokú útvonaltervezéssel kívánják elérni.

- 2009. április -

-> tovább

 


 

870 ezer védőoltás gyűlt össze a pelenkákból

Évente 140 ezer csecsemő és 30 ezer nő hal meg a szüléskor kialakuló tetanuszfertőzés következtében világszerte. Ennek felszámolására indított közös programot az UNICEF és a Pampers. Az „1 csomag = 1 védőoltás“ kampányban 870 ezer adag védőoltás gyűlt össze Magyarországon.

- 2009. április -

-> tovább

 


 

Koppenhága lenne az első széndioxid-semleges főváros

Az idén decemberben megrendezésre kerülő ENSZ-klímakonferenciának otthont adó Koppenhága lesz a világ legelső széndioxid-semleges fővárosa 2025-re - jelentették be a város illetékesei. Ma a koppenhágai lakosok körülbelül 40 százaléka megy munkába biciklivel.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

Zöld IT kézikönyvet adott ki a HP

A HP környezetbarát informatikai megoldások kialakítását segítő kézikönyvet adott ki, amely segítségével a vállalatok hatékonyabban tervezhetik meg IT-infrastruktúrájuk energiatakarékos működését.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

Kiadta felelősségvállalási riportját a GlaxoSmithkline

Közzétette 2008-ra vonatkozó felelősségvállalási riportját a GlaxoSmithkline. Az új riport a jótékonyságra fordítható összeget 13 százalékkal emeli meg.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

A Procter&Gamble fokozza a fenntarthatósági aktivitását

A Procter&Gamble fokozta a saját magával szemben állított fenntarthatósági elvárásait. Az újonnan kitűzött céloknak 2012-re kell teljesülniük.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

Megerősítette regionális piacvezető szerepét a Braun & Partners Network

A Braun & Partners Network varsói irodájának megnyitásával megerősítette regionális piacvezető szerepét a CSR és stratégiai kommunikációs tanácsadói piacon. A Braun & Partners Network hálózata immár négy országra terjed ki a régióban, Budapest mellett Bukarestben, Szófiában és Varsóban segítik a vállalatokat abban, hogy CSR tevékenységük menedzsmentjét hatékonyan, a nemzetközi jó gyakorlatoknak megfelelően szervezzék és irányítsák.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

Az IBM a gyermekrák gyógyszerét kutatja

Szomorú tény, hogy a rák a gyermekhalálozás egyik leggyakoribb kiváltó oka. Az IBM, a japán Chiba rákkutatóközpont (Chiba Cancer Center Research Institute) és a Chibai Egyetem közösen indított projektet a neuroblasztóma – a gyermekek körében leggyakoribb daganatos megbetegedés – gyógyszeres kezelésének kidolgozására.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

Vizes kampány a Siemenstől

„Szívünkön viseljük a világ vízellátását” – ezzel a mottóval tűzte ki céljául a Siemens Water Technologies, a vállalat Ipari Megoldások divíziójának egyik meghatározó üzleti területe, hogy hozzájárul a vízellátás biztosításához világszerte.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

A világ első széndioxid-semleges országa

Teljes mértékben áttér a megújuló energiaforrások használatára a Maldív-szigetek, hogy harcoljon a szigetvilág egyes részeit elsüllyedéssel fenyegető klímaváltozás ellen, és egyúttal az első széndioxid-semleges nemzetté váljon. 1,1 milliárd dollár befektetéssel 155 darab szélturbinát állítanak fel.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

Lassan zöldülnek a középületek

A londoni Buckingham palota az Egyesült Királyság legkevésbé környezetbarát épülete, második helyen a környezetvédelmi és mezőgazdasági minisztérium áll. Az amerikai politikusok sem tudják betartani közel két éve tett ígéretüket, amely szerint a washingtoni képviselőház lesz az első zéró karbonkibocsátású törvényhozó testület a világon.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

A dán szemét megújuló energiaforrás

Merész tervre tette fel jövőjét Frederikshavn, a kis dán kikötőváros: 2015-re el akarja érni, hogy - elsőként a világon - teljes energiafogyasztását megújuló energiaforrásokból fedezze.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

Március 28-án egymilliárd ember kapcsolja le a lámpát

A Föld Órája akció 2007-ben indult Sydney-ből és 2009-re a világ legnagyobb klímavédelmi eseményévé nőtte ki magát.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

Eljött az idő a ".eco"-ra?

Al Gore korábbi amerikai alelnök támogatná a környezetbarát célokat támogató .eco végződésű domain nevek létrehozását.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

Bezöldült Cebit

Lebomló memóriakártyát, pihenő módban semmit sem fogyasztó számítógépet és érintésérzékeny felület nélküli érintőkijelzőt mutattak be a hannoveri informatikai vásáron, a Cebiten.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

A NASA és a Cisco globális rendszert fejleszt a klímaváltozás figyelésére

A NASA és a Cisco közösen fejleszti ki a Planetary Skin nevű, a bolygónk egész felszínét lefedő hálózatot, amely a világ számos pontján mért környezeti adatok összegyűjtését, rendszerezését és statisztikai elemzését szolgálja.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

Fenntarthatóság: a Henkel a világ egyik vezető vállalata

A fenntarthatóság területén a Henkel a világ vezető vállalatai közé tartozik. Ezt bizonyítja, hogy az idén először kiadott európai fenntarthatósági díj, a European Corporate Award döntősei közé került.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

A zöld a szezon divatszíne Londonban

A kezdeményezést a WWF Hong Kong indította az Angol Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával.  Lényege, hogy segítse a divatszakmában dolgozókat, a gyártókat és a forgalmazókat abban, hogy környezetbarát módszerekkel, környezetbarát ruhákat állítsanak elő.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

Ökológiai lábnyom projekt

A termékek ökológiai lábnyoma (Product Carbon Footprint – PCF) azt jelzi, hogy a termék teljes életciklusa során – azaz az alapanyagoktól az ártalmatlanításig – összesen mennyi üvegházhatást okozó, és a klímaváltozásban szerepet játszó gáz keletkezik. Az ökológiai lábnyom meghatározására szolgáló hiteles módszerek kialakítása fontos előfeltétele annak, hogy a fogyasztókat is elkötelezetté lehessen tenni az éghajlatváltozást legkevésbé befolyásoló fogyasztás iránt.

- 2009. március -

-> tovább

 


 

Száz év a társadalmilag felelős topcégek átlagéletkora

A világ száz leginkább fenntartható nagyvállalatának listáját publikálta Davosban a Corporate Knights és egy tanácsadó cég közösen. A listán szereplő vállalatok átlagosan 102 évesek, a legidősebb az 1288-as alapítású Stora Enso. A Global 100-as készítői szerint a jelenlegi pénzügyi gazdasági helyzetben a „fenntarthatósági fölény” egyre nagyobb lesz az elkövetkező években.

- 2009. február -

-> tovább

 


 

Pálmamag-olajjal az esőerdők védelméért

A pálmamag-olaj Book & Claim rendszerének létrehozása és népszerűsítése céljából a Henkel a világon elsőként vásárolt pálmamag-olaj tanúsítványokat. Ezek igazolják, hogy a származási országokban fenntartható termesztést folytatnak, és nem vágnak ki esőerdőket.

- 2009. február -

-> tovább

 


 

Német tolongás az autócsere-támogatásért

Németországban körülbelül 1 millióan kívánnak élni a kormány által kínált, a legalább 9 éves autók újra cserélését célzó támogatással.

- 2009. február -

-> tovább

 


 

A norvég kormányzat a cégek fenntarthatósági teljesítményéről

A norvég kormány közzétette első nemzeti CSR fehér füzetét a globális gazdasági körülményekre vonatkozóan. A fehér füzet egyértelművé teszi a vállalatok felelősségét a teljesítmény fenntarthatóságával kapcsolatban. Ebbe beletartozik az emberi jogok tiszteletben tartása, a megfelelő munkakörülmények biztosítása, a környezettudatosság és a korrupció-ellenes küzdelem is.

- 2009. február -

-> tovább

 


 

A Ricoh csatlakozott az ENSZ "Global Compact" kezdeményezéshez

A Ricoh Europe Plc. decemberben csatlakozott az ENSZ „Global Compact” elnevezésű kezdeményezéséhez, és december óta támogatja a poznani nyilatkozatot, mely a klímaváltozással kapcsolatos akciók fontosságára hívja fel a figyelmet. Mindemellett a vállalat elnyert két „Ruban d'Honneur” díjat a „European Business Awards”-on környezetvédelmi tudatosság, valamint vállalati fenntarthatóság kategóriában.

- 2009. február -

-> tovább

 


 

Nemzetközi CSR ki-kicsoda

Összeállt a 2009-es CSR adatbázis, a CSR Professional Services Directory.A nemzetközi adatbázisban már több mint 550 CSR szolgáltató, tanácsadó szerepel, mintegy 55 különböző kategóriába sorolva.

- 2009. január -

-> tovább

 


 

Föld órája - csatlakozókat vár a WWF

Világszerte már 62 ország 71 városa csatlakozott a Föld Órája (Earth Hour) 2009 akcióhoz. A WWF, a nemzetközi természetvédelmi szervezet egymilliárd embert és 1000 várost szeretne a kezdeményezés mögé állítani. Arra kérik a világ lakosságát, vállalatait és az önkormányzatokat, hogy 2009. március 28-án, szombaton, 20.30 órakor kapcsolják le a világítást egy egész órára.

- 2009. január -

-> tovább

 


 

Közzétette környezetbarát elektronikai termék-vizsgálatát a Greenpeace

A Greenpeace először tavaly év elején tette közzé környezetbarát elektronikai termékekkel foglalkozó összehasonlító kutatását.

- 2009. január -

-> tovább

 


 

Kiadta első vállalati felelősség jelentését a Kellog's

Noha a gabonapelyhet és más agrártermékeket gyártó globális vállalat már száz év óta magáénak érzi a felelősségteljes vállalati magatartást és kultúrát, első alkalommal készítette el hivatalos vállalati felelősség jelentését.

- 2009. január -

-> tovább

 


 

Tetőkertészetek Tokióban

Zöldségtermesztésbe fogott a tokiói háztetőkön a Macuja szupermarketlánc. A japán főváros vezetői arra ösztönzik a vállalatokat, hogy ahol csak lehet, erre a célra használják fel az épületeket és ezzel is járuljanak hozzá a hőszigetek kialakulása elleni küzdelemhez.

- 2009. január -

-> tovább

 

 


 

Pénzzel ösztönzik a szelektív gyűjtést

Egyre érdekesebb szemétszállítási megoldásokat találnak ki világszerte azért, hogy a lakók jobban odafigyeljenek a környezetükre. A legtöbb helyen anyagilag ösztönzik a környezettudatos életmódot, Szöulban például nem kell fizetni a feldolgozható hulladékok elszállításáért.

- 2009. január -

-> tovább

 


 

Globális zöld kezdeményezés az LG-től

Az LG Electronics nyilvánosságra hozta a „Life’s Good When it’s Green” elnevezésű környezetkímélő kezdeményezését, amely az LG globális fenntarthatósági programjának alapja. A kezdeményezés alapelemei között találjuk az ökotervezést, a környezetbarát termékek kidolgozását, a veszélyes anyagok felhasználásának szabályozottságát, a visszavételt és újrahasznosítást, valamint a klímaváltozás kezelését is.

- 2009. január -

-> tovább

 


 

Parkolóhellyel kedveznek a hibrideknek Amerikában

Az USA egyes államaiban a mozgássérülteket szállító járművek parkolóhelyei mellett a hibrid üzemű kocsik számára is elkülönítenek parkolókat. A vegyes meghajtású autók tulajdonosai már eddig is több előnyben részesültek: adókedvezményeket kapnak a járművek vásárlásakor, emellett bizonyos városokban és időszakokban a több utast szállító autók sávjában közlekedhetnek.

- 2009. január -

-> tovább

 


 

Zöld Zónák Németországban

Németországban immár 32 településről tiltották ki a legszennyezőbb gépjárműveket, még behajtási díj ellenében sem közelíthetik meg a védett városmagot. Az első Zöld Zónát tavaly év elején jelölték ki, azóta számos önkormányzat csatlakozott a szálló por elleni küzdelemhez.

- 2009. január -

-> tovább

 


 

Növényi olajjal repült a Boeing 747-es

Két órás repülés során sikeresen tesztelték az új-zélandi légitársaság egyik gépét, amely üzemanyagként speciális növényi olajat használt fel.

- 2009. január -

-> tovább

 


 

Alkohollal üzemelhet tovább a királyi Bentley flotta

Az angol királynő számára készített egyedi Bentley limuzinokat bioetanol-üzemre állítják át - az uralkodóház így próbálja népszerűsíteni a környezetbarátnak tartott technológiát.

- 2009. január -

-> tovább

 


 

Megjelent a GRI Útmutató bolgár változata

December közepe óta már bolgár nyelven is elérhető a GRI Útmutató, amely a társadalmi felelősségvállalásról és fenntarthatóságról szóló vállalati jelentés elkészítését segítő legelterjedtebb nemzetközi irányelv. A GRI Útmutató bolgár változatát a Braun & Partners Network bolgár leányvállalata, a Braun & Partners Bulgaria készítette el és mutatta be a helyi vállalatok, illetve civil szervezetek számára.

- 2008. december -

-> tovább

 


 

Környezetbarát mobil a Samsungtól

Magyarországon is kapható a Samsung bioműanyagból készült telefonja, melyet újrahasznosított dobozban forgalmaznak. A gyártás során 2,16 tonnányi széndioxid-kibocsátás takarítható meg.

- 2008. december -

-> tovább

 


 

Környezetvédelmi verseny egyetemistáknak

„Hogyan teheted zöldebbé az egyetemedet?” címmel környezetvédelmi versenyt szervez európai egyetemistáknak a GE Energy. A mérnökszakos hallgatóknak az egyetemük életét pozitívan érintő innovatív ötleteket kell kidolgozniuk. A győztes csapat 25 ezer euró támogatást kaphat projektje megvalósításához.

- 2008. decemeber -

-> tovább

 


 

CEO-k nyilatkozata az emberi jogokért

Mintegy hetven ország 250 vállalatvezetője közös nyilatkozatban állt ki az emberi jogok érvényesítése mellett. A nyilatkozatot és az aláírók listáját a Financial Times tette közzé.

- 2008. december -

-> tovább

 


 

Fenntarthatósági jelentés útmutató az ENSZ-től

Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlődési munkacsoportja olyan útmutatót állított össze a cégek, szabályzó testületek és befektetők részére, amelyben bemutatják azokat a mutatókat, amelyek segítségével az érintettek elkészíthetik éves vállalalati felelősség jelentésüket.

- 2008. december -

-> tovább

 


 

Ökofláció - egy újabb gazdasági gond, amely a fogyasztási cikkek piacát sújthatja

Egy harmadik gazdasági gond kezd jelentkezni az infláció és a defláció mellett: az ún. ökofláció (angolul: ecoflation), ami alatt az értendő, hogy egyre költségesebbé válik az üzleti tevékenység folytatása a változó éghajlatú világban.

- 2008. december -

-> tovább

 


 

Két atomerőmű kiváltható jobb mobiltöltőkkel

 

A készenléti állapotba helyezett (standby) mobiltelefon-töltők fogyasztását jelző egységes rendszert vezet be az öt legnagyobb mobiltelefon-gyártó. Ha a világon jelenleg működő több mint hárommilliárd mobil tulajdonosa beruházna egy négy-, vagy ötcsillagos töltőbe, akkor két közepes méretű atomerőmű teljesítményével felérő energiát lehetne megtakarítani.

- 2008. december -

-> tovább

 


 

19 milliárd euróra növeli környezeti portfóliójának forgalmát a Siemens

A 2008-as pénzügyi évben a Siemens vállalatnak közel 19 milliárd euró forgalma származott azokból a termékekből és megoldásokból, amelyek a cég környezeti portfoliójába tartoznak. Ebben az esztendőben a termékkínálat elsősorban a szélparkok számára szállított egységekkel bővült.

- 2008. december -

-> tovább

 


 

Nemzetközi online CSR játék indult

A Société Générale CSR játékot hirdetett meg közép- és felsőoktatásban résztvevő diákok számára.

- 2008. november -

-> tovább

 


 

Vatikán napenergia exportőr lehet

Megtartotta első ökológiailag fenntartható általános kihallgatását XVI. Benedek a napenergiára átállított vatikáni audienciateremben, és hamarosan a szolgálati autóját, a pápamobilt is napenergia hajtja meg, a Szentszék Róma melletti birtokán pedig 300 hektáros napelemfarm épülhet.

- 2008. november -

-> tovább

 


 

Mazda: felelősséggel a gyerekekért

A Mazda CSR programjának keretében partnerségre lépett az SOS Gyermekfalu európai szervezetével, és hat európai országban támogat aktuális projekteket. A kezdeményezésben a Mazda Motor Hungary Kft. is részt vesz, és felújítási munkákkal segít, hogy a gyermekfalukban ideálisabb körülmények között élhessenek a fiatalok.

- 2008. november -

-> tovább

 


 

Henkel Innovation Challenge

Tavaly hat európai ország főiskoláinak, egyetemeinek részvételével sikeresen zárult a Henkel Innovation Challenge játék, s ezért idén már 11 országban – köztük Magyarországon is - meghirdetik.

- 2008. november -

-> tovább

 


 

Több pénzt kapnak a biciklis dolgozók az USA-ban

Az Egyesült Államokban jövőre lép életbe a Bicycle Commuter Act, amelynek értelmében azok a dolgozók, akik kerékpáron mennek a munkahelyükre, a hónap végén plusz 20 dollárt találnak a fizetési borítékukban, mely után adózniuk sem kell.

- 2008. november -

-> tovább

 


 

Ökobörtönök az Egyesült Államokban

A világon a legtöbb börtönlakó az Egyesült Államokban van, ráadásul számuk 2000 és 2008 között újabb egymillióval nőtt. A börtönök fenntartásának és a rabok felügyeletének költsége 2007-ben elérte a 49 milliárd dollárt. A költségek csökkentése miatt több fegyintézetben is megújuló energiaforrást használnak fel. Az energia előállításában pedig a fegyencek is részt vesznek.

- 2008. november -

-> tovább

 


 

Globális újrahasznosító programot indít a Nokia

A Nokia We:recycle néven egy globális használt telefongyűjtő programot indított: a vállalat még ebben az évben több ezer gyűjtőhelyet fog felállítani a világ minden részén.

- 2008. november -

-> tovább

 


 

Széndioxid-kvótát kell venniük a légitársaságoknak

Az Európai Unió tagországai véglegesítették azt a programot, amelynek értelmében 2012-től az összes Európából induló, illetve ide leszálló géppel rendelkező légitársaságot bevonják a széndioxidkibocsátás-kereskedelmi rendszerbe. A légi közlekedés jelenleg mintegy három százalékban felelős az EU légszennyezéséért.

- 2008. november -

-> tovább

 


 

Zöld autók vehetők közbeszerzéssel az EU-ban

Az Európai Parlament nagy többséggel szavazta meg az Európai Bizottság irányelv-tervezetét, amely szerint a közbeszerzéses járművásárlásnál nemcsak az árat, hanem a széndioxid-kibocsátást, a légszennyezést és az energiafogyasztást is kötelező figyelembe venni.

- 2008. október -

-> tovább

 


 

Elefántcsonttilalom az eBay-en

Nemzetközi környezetvédő szervezetek nyomására az eBay jövő évtől betiltja az elefántcsontból készült tárgyak eladását aukciós oldalán.

- 2008. október -

-> tovább

 


 

A válság jó

Braun Róbert írása a Népszabadságban

Közgazdászok sokféle részmagyarázatot adtak a gazdasági világválságra, ám a lényeg rejtve maradt, mert a pénzügyi intézményrendszernek egyelőre nem érdeke a szükségesnél mélyebben az átláthatóság, a szabályozás, a kockázatviselés és a gazdagodás mátrixa mögé tekinteni. Bankcsődök és kormányzati mentőakciók, öngerjesztő pánik és tőzsdei árzuhanás, a recesszió fenyegetése és a remény, hogy talán nemsokára vége lesz... Nem lesz vége.

- 2008. október -

-> tovább

 


Robbanás előtt a Zöld munkahelyek

A "Zöld munkahelyek: Tisztességes munkahelyek felé egy fenntartható, alacsony szénkibocsátású világ-ban" című friss tanulmány szerint világszerte több millió új „zöld” munkahely jön létre a következő évtizedekben az éghajlatváltozás elleni erőfeszítések eredményeképp.

- 2008. október

-> tovább

 


 

Érdekes összeállítás a CNBC csatornán a CSR-ról

Egy egész adást szentelt a CNBS a CSR témakörének. (angol nyelvű anyag)

- 2008. szeptember -

-> tovább

 


 

A Delhaize Csoport Vállalati CSR jelentése

A nemzetközi élelmiszerforgalmazó vállalat, a Delhaize Group közzétette legelső Vállalati Felelősség Jelentését. A hét országban összesen 2545 üzletet fenntartó vállalat az élet egészségesebbé tételét tűzte zászlajára. (angol nyelvű anyag)

- 2008. szeptember -

-> tovább


 

A France Telecom is közzétette CSR jelentését

A francia médiabirodalom, a France Telekom a napokban tette közzé Vállalati Felelősség Jelentését. (angol nyelvű anyag)

- 2008. szeptember -

-> tovább


 

CSR TRENDS 2008

Kanadában közzétették a 2008-ra vonatkozó CSR TRENDS kiadványt, amely áttekinti a CSR területen meglévő idei tapasztalatokat, bemutatja a legújabb trendeket, a legfrissebb „best practice” gyakorlatokat. A felmérés 75 kanadai és nemzetközi nagyvállalat mélyinterjús vizsgálata, és 250 best practice beszámoló alapján készült el. (angol nyelvű anyag)

- 2008. szeptember -   

-> tovább

 


 

EarthSayers.tv - Elindult az első fenntarthatósági online tévécsatorna

A RED Direct direkt marketing ügynökség a fenntarthatóság kérdéseivel foglalkozó tematikával indította el az EarthSayers.tv internetes tévécsatornát. A remények szerint a csatorna értékes kapcsolatteremtő eszköz lehet civilek és a CSR iránt fogékony vállalatok között. (angol nyelvű anyag)

- 2008. szeptember -    

-> tovább

 


 

A vállalati vezetők új partneri programot kötnek az éhínség elleni küzdelemben

A legnagyobb globális vállalatokat képviselő üzleti döntéshozók, magas rangú kormányzati tisztviselők, valamint az ENSZ felsővezetőinek New York-i tanácskozásán az élelmiszerellátás fenntarthatósága és a Milleniumi Fejlesztési Célok (MDG) megvalósulása érdekében fogadtak el cselekvési tervet. (angol nyelvű anyag)

- 2008. szeptember -    

-> tovább

 


 

Bill Gates és a jó kapitalizmus

A kapitalizmus annyi mindent megoldott, miért éppen a világ szegényein ne tudna segíteni? – kérdi Bill Gates, és meghirdeti a kitaszítottak szolgálatában álló kreatív kapitalizmus jelszavát.

- 2008. szeptember -

-> tovább

 


 

Jön az elektromos Mercedes

Legkésőbb 2011-ben megjelenik az első, elektromos hajtású Mercedes modell. "Hamarosan teljesen elektromos Mercedes autóval járhatunk. A kocsit 2010-2011-ben dobjuk a piacra" - nyilatkozott Dieter Zetsche.

- 2008. szeptember -

-> tovább

 


 

Több pénzt kapnak a dohányzást abbahagyók

Fizetéspótlékot kapnak egy nyugat-ukrajnai vállalat azon dolgozói, akik lemondanak a munkaidőben való dohányzásról. A vállalat vezetése szerint az újítás eddig bevált, mivel hatékonyabb lett a munkaidő kihasználása.

- 2008. szeptember

-> tovább

 


 

Hibrid versenyautót mutatott be a Peugeot

A Peugeot a Le Mans sorozat utolsó futamán, Silverstone-ban mutatta be a dízel-elektromos hibrid hajtóművel és a kinetikus energiát hasznosító berendezéssel szerelt 908-as versenyautót.

- 2008. szeptember

-> tovább

 


 

Speedy - az etikus pályakép

Az Egyesült Királyságban közzétett legetikusabb vállalatok listájának élén a Speedy Hire, egy építőipari szerszám- és berendezés-kölcsönző kisvállalat végzett. A Speedy Hire mindig is elkötelezett volt a felelős üzleti működés mellett.

- 2007. november -

-> tovább

 


 

Olimpiai eszméért küzd a Samsung

A Samsung Electronics Europe az Európai Olimpiai Bizottsággal (EOC) együttműködve indította el fiatalkori elhízás elleni programját. A program idén öt európai országban kezdődik kísérleti jelleggel, de a koordinációs feladatokat ellátó EOC távlati tervei szerint a jövőben akár minden európai országra kiterjedhet.

- 2007. november -

-> tovább

 


 

Tiszta égbolt

Zöldül a repülőgépipar. Nemrég mutatták be a Boing környezetbarát szupergépét, most az easyJet jelentette be: olyan környezetbarát repülőgépet tervez, mely messze felülmúlja majd a legmodernebb utasszállítókat is.

- 2007. október -

-> tovább

 


 

WWF & Coca-Cola az ivóvíz készletekért

A Coca Cola Company a WWF (World Widelife Fund) éves találkozóján, Pekingben jelentette be a több éves együttműködést, melynek célja az ivóvíz készletek megóvása, beleértve hét olyan folyót, melyek a föld legfontosabb ivóvíz forrásai közé tartoznak.

- 2007. október -

-> tovább

 


 

Környezetbarát autó?

Az autógyárak szinte naponta mutatják be legújabb fejlesztéseiket, amelyek enyhíthetik a járművek környezetre gyakorolt káros hatásait. Scania, Renault, Google, Toyota – a verseny beindult.

- 2007. szeptember -

-> tovább


 

Te csak kívánj, a Mattel teljesíti

A Mattel Gyermekalapítvány és a Make-A-Wish Alapítvány nemrég bejelentette új, három évre szóló együttműködését az Amerikai Egyesült Államokban. A Mattel Inc., a világ vezető játékgyártó cége és az amerikai Make-A-Wish Alapítvány kapcsolata nem újkeletű. Immáron tíz éve működnek együtt regionális szinten, és váltják valóra súlyosan beteg gyermekek kívánságait.

- 2007. június -

-> tovább


 

Egy kicsi mozgás...

Az iskoláskorú gyerekek egyre kevesebbet mozognak, és az elhízott fiatalok aránya egyre magasabb az Egyesült Államokban. Az unalmas testnevelés órák helyett a Nike a testmozgás minőségi javítását kívánja elérni NikeGO Programjával.

- 2007. június -

-> tovább


 

Társadalmi vállalkozó = társadalmi célok + vállalkozói attitűd

A vállalkozók egy új nemzedéke jó úton halad számos társadalmi és környezeti probléma megoldásában. A forradalmian más elgondolásokkal rendelkező generáció megkérdőjelezi a megszokott módszereket, helyettük új, innovatív válaszokat ad. Azonban ők is számos korlátba ütköznek küldetésük teljesítése során.

- 2007. június -

-> tovább

 


 

Német eurómilliárdok a megújuló energiákba

A német energetikai óriások közül a piacvezető E.ON öt év alatt nyolcmilliárd eurót költ a tervek szerint megújuló energiaforrásokra, nagyrészt szélerőművek építésére. A második legnagyobb német energiaszolgáltató, az RWE konszern 25 milliárd eurós beruházási terveiből 700 milliót fordít majd megújulókra az elkövetkező öt évben.

- 2007. június -

-> tovább

 


 

Vigyázz, kész, rajt! - Jön a Google kerékpár

A Google Inc. dolgozói egészsége és a környezet iránt érzett elkötelezettsége  jeléül kerékpárokat adományoz alkalmazottainak az európai, közel-keleti és afrikai régiókban.

- 2007. május -

-> tovább

 


 

Kihívások a fejlődő országokban

Április közepén, Torontóban immáron harmadik alkalommal zajlott le az MFA (Multi-Fibre Arrangement) Fórum nemzetközi kongresszusa. A rendezvényre olyan résztvevők érkeztek szerte a világból, akik valamilyen módon érintettjei a textil és ruházati iparágnak. Az MFA Fórum fő feladata idén az együttműködéseket célzó kezdeményezések és a gyakorlati tudás fejlesztése a ruházati és textilipari termékek kereskedelmében.

- 2007. május -

-> tovább

 


 

Vállalati fórum a CSR hatékonyságért

Body Shop, Procter & Gamble, Vodafone, Microsoft, Reuters – csak néhány azon nagyvállalatok közül, akik részt vettek a CSR Delivery, Engagement & Leadership fórumon, amelyet Londonban rendezett meg az Osney Media április közepén.

- 2007. május -

-> tovább

 


 

Harmadszor is első! - Ismét elismerték a nőket támogató cégeket

Elismerést kapott az Egyesült Államokban az Office Depot. A cég már harmadik alkalommal szerepel a NAFE (National Association for Female Executives) szervezet kitüntetettjei között, köszönhetően a női munkavállalókért tett erőfeszítéseinek.

- 2007. május -

-> tovább

 


 

Esso kampány a beteg gyerekekért

Az Esso 65 kanadai benzinkútjánál egy hónapon keresztül árulják a British Columbia Gyermekkórház Napfény emblémáját, hogy összegyűjtsenek 50 ezer dollárt a kórház számára. A befolyó összeget életmentő berendezések vásárlására, a gyermekek gyógyítására és oktatási programokra fordítják.

- 2007. május -

-> tovább

 


 

Túl az ezren - több mint ezer vállalat a GRI adatbázisában

Ma már több mint ezer vállalat regisztrált jelentést a GRI-adatbázisban – számolt be pár hete a GlobalReporting.org. Az újak mellett számos, a nem pénzügyi jelentésírásban régi motorosnak számító vállalat is évről évre kiadja jelentését.

- 2007. május -

-> tovább

 


 

Zöld esküvő

A Portovert című környezettudatos pároknak szóló esküvői magazin a NativeEnergyvel együtt esküvői széndioxid kalkulátort fejlesztett ki.

- 2007. május -

-> tovább

 


 

Fegyverét számítógépre cseréljük!

Mexikóváros önkormányzata fegyverek beszolgáltatását célzó kezdeményezést  indított, amellyel az erőszak visszaszorulását szeretnék elérni a 18 milliós nagyvárosban.

- 2007. április -

-> tovább

 


 

Az Európai Parlament CSR kezdeményezése

Március 13-án fogadta el az Európa Parlament (EP) azt a jelentést, amely a környezetvédelmi és szociális kihívásokban a nagyobb felelősségvállalás szükségességét hangsúlyozza. A tanulmányban az Európai Bizottsággal egyetértésben, az EP a CSR-t a környezeti és szociális tényezők előírásokat és szerződéses kötelezettségeket meghaladó figyelembevételeként, és azok vállalati működésbe történő önkéntes beépítéseként definiálja.

- 2007. április -

-> tovább

 


 

Egyenlő bért nemtől függetlenül!

Az Európai Unióban a nemek bérezése között az eltérés átlagosan 15 százalékos. (Még a megkülönböztetés tilalma sem szüntette meg véglegesen a tátongó szakadékot.) Az Európai Szocialisták Pártja (PES) 2007. február 22-én kampányt indított a nemek közötti bérezési egyenlőség kivívásáért.

- 2007. április -

-> tovább

 


 

Hibrid program

A Wal-Mart – a világ vezető kiskereskedelmi vállalata – elmondása szerint folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amellyel elősegítheti az üzemanyag felhasználásának gazdaságosságát, valamint csökkentheti a keletkező káros anyagok kibocsátását.

- 2007. április -

-> tovább

 


 

Világcégek az AIDS ellen

Bononak, a U2 énekesének, kezdeményezésére indult el 2006 elején világhódító útjára a RED márkanév. A mára már jó néhány világcéget (Apple, Motorola, Converse, Armani, GAP, AmericanExpress) maga mellett tudó vállalkozás azzal a céllal jött létre, hogy anyagi támogatást nyújtson az AIDS, a tuberkolózis és a malária elleni küzdelemhez.

- 2007 március -

-> tovább

 


 

Citromdíj a Bridgestone-nak és a Novartisnak

A Public Eye díjat két svájci civil szervezet a Pro Natura és a Berne Declaration alapította azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a felelőtlen vállalati magatartásra. A díjakat minden évben Davosban, a Világgazdasági Fórummal egyidőben osztják ki, civil szervezetek jelölései alapján.

- 2007. március -

-> tovább

 


 

Elismerés a BMW-nek

„Az év energetikai partnere” díját idén a BMW dél-karolinai spartanburgi gyára és a technológiát kiépítő Dürr Systems kapta. Az Amerikai Környezetvédelmi úgynökség (EPA) Észak-Amerika egyik legígéretesebb projektjét díjazta, melynek során a hulladéklerakókban keletkező gázokat hasznosítják.

- 2007. március -

-> tovább