A magyarok fele nem engedheti meg magának, hogy jótékonysági célokra pénzt áldozzon.
- 2011. december -
A Magyar Adományozói Fórum felmérést készített, hogy feltárja a civil szektor lehetőségeit a magánadományozás ösztönzésére.
- 2011. december -
2011-re a világ vezető vállalatai számára bevett gyakorlattá vált, hogy a pénzügyi eredményeik mellett a nem-pénzügyi teljesítményükről, vállalati felelősségvállalásukról (CR) is jelentést adnak ki.
- 2011. december -
Az átláthatóság terén tartották legjobbnak az érintettek a legnagyobb hazai cégek teljesítményét. Hasonló eredményt mutat a vállalati honlapok elemzése is. Egyre inkább jellemző, hogy a honlapon megjelenik a társadalmi felelősségvállalás és egyre több cég készít CSR jelentést is - derül ki a B&P Consulting által elkészített CSR 24/7 Rating eredményeiből.
- 2011. november -
GfK legfrissebb Roper jelentéséből kiderül, hogy a környezetszennyezés a legjelentősebb gazdaságokban és itthon a lakosság háromnegyede szerint komoly probléma.
- 2011. november -
A Mona Hungary Kft. a Montice márka termékeinek forgalmazója 2011. nyarán országos reprezentatív mintán felmérést végzett a hazai iskoláskorú gyermekek és szüleik tejtermékekkel kapcsolatos attitűdjéről, vizsgálva a hazai családok táplálkozási és fogyasztási szokásait.
- 2011. november -
Elképesztően alacsony szinten van a pénzügyi tudatosság Magyarországon, a bankok CSR-tevékenységének középpontjában ezért az edukációnak kell állnia, természetesen a felelős szolgáltatáson kívül.
- 2011. november -
Idén első alkalommal a vállalati honlapokon megosztott információk felmérése mellett érintettek véleményét is kikérte a CSR 24/7 Rating. A huszonöt legnagyobb árbevétellel rendelkező hazai céget* hét dimenzió mentén vizsgálta a B&P Consulting által nemzetközi módszertanok alapján kialakított kutatás. A vállalati honlapokon elérhető információk alapján ebben az évben is első helyezést ért el a Magyar Telekom. A megkérdezett érintettek viszont az Audit tartják a leginkább felelős cégnek.
- 2011. november -
A magyarországi vállalatok érintettjeikhez való viszonyulását, vagyis az Érzelmi közelség dimenzióban nyújtott teljesítményüket ítélték leggyengébbnek a megkérdezett érintettek - derült ki a B&P Consulting által 2011-ben elvégzett Reputation Rating kutatás eredményeiből. A Béres Gyógyszergyár Zrt., a CIB Bank Zrt., a Magyar Telekom Nyrt. és a Nokia Komárom Kft. lettek a legjobbak ezen a területen.
- 2011. október -
A felelős működés kommunikációjának legelterjedtebb eszköze jelenleg a honlapon elhelyezett CSR menüpont, illetve a CSR-jelentés. A bevonásra épülő érintetti párbeszéd még kevésbé jellemző. A CSR kommunikáció fő motivációját a bizalomnövelés és a vállalati reputáció építése jelenti – derül ki a B&P Consulting által 53 vállalat részvételével készített idei Good CSR kutatás eredményeiből.
- 2011. október -
Az Accenture angliai felmérése szerint az Y generáció adományozói hajlandóságát jelentősen befolyásolják az újmédiás megoldások.
- 2011. szeptember -
A magyarországi vállalatok vezetését, azaz a Leadership dimenzióban nyújtott teljesítményüket ítélték a legjobbnak az érintettek – derült ki a B&P Consulting által 2011-ben elvégzett Reputation Rating kutatás eredményeiből. A Nokia Komárom Kft., az OTP Bank Nyrt., a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. és a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. lettek a legjobbak.
- 2011. szeptember -
Green Szegmentációt és attitűdvizsgálatot készített a hazai lakosság környezettudatosságára vonatkozóan a Millward Brown.
- 2011. szeptember -
A munkavállalókat tekintik a legfontosabb érintetti csoportnak a magyarországi vállalatok. Nekik szól a legtöbb CSR program, őket szeretnék legjobban bevonni a működésükbe. Azonban a kétirányú kommunikáció és a civil szervezetek egyelőre még nincsenek előtérben – derül ki a B&P Consulting által 53 vállalat részvételével lefolytatott idei Good CSR kutatás eredményeiből.
- 2011. szeptember -
A fogyasztók túlnyomó többsége szerint fontos a környezetvédelem, de kevesebb mint negyedük hajlandó fizetni is ezért - állítja a Nielsen felmérése.
- 2011. szeptember -
A Magyar Adományozói Fórum feltérképezte a TOP200 vállalat önkéntességre vonatkozó gyakorlatát.
- 2011. augusztus -
Leginkább a hiteles és átlátható működés befolyásolja az érintetteket egy vállalat megítélésében – ezt igazolják a B&P Braun & Partners által 2011-ben elvégzett Reputation Rating kutatás eredményei. A Béres Magyarország Zrt., a CIB Bank Zrt., a Nokia Komárom Kft. és a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. lett a négy vizsgált szektor legjobbja.
- 2011. augusztus -
Simon Knox professzor készítette a tanulmányt, ami a vállalati márka és a fenntarthatóság kapcsolatát vizsgálja.
- 2011. augusztus -
A magyarországi vállalatok törekednek CSR-programjaik stratégiai szintű tervezésére, az viszont egyelőre kevésbé jellemző, hogy az érintetteket is bevonnák ebbe a folyamatba – derül ki a B&P Braun & Partners által 53 vállalat részvételével lefolytatott idei Good CSR kutatás eredményeiből.
- 2011. augusztus -
Egy friss kutatás szerint az amerikaiak fele úgy véli, fontosabb az új energiaforrások felfedezése semmint, hogy a jelenleg alkalmazott energiahordozók fogyasztását csökkentsék. Az Egyesült Államokban tízből közel öten vélik úgy, hogy a globális felmelegedés az emberi tevékenységtől független jelenség.
- 2011. augusztus -
A vállalat fenntarthatósági jelentése jelentős üzeneteket közvetít a cégről az érintettjei felé.
- 2011. augusztus -
Egyre inkább jellemző a hazai nagyvállalatoknál a társadalmi felelősségvállalás stratégiai szintű tervezése, ugyanakkor a mérhető CSR részcélok meghatározása még nem tekinthető bevett gyakorlatnak – derül ki a B&P Braun & Partners által 53 vállalat részvételével lefolytatott idei Good CSR kutatás eredményeiből.
- 2011. július -
Egyre több vállalatnál vehetnek részt önkéntességi programokban a munkavállalók. A közösségi típusú önkéntesség jelenleg elterjedtebb, mint a szakértelemre épülő - derül ki a B&P Braun & Partners által, 53 vállalat részvételével lefolytatott Good CSR kutatás eredményeiből. Június 12-én zárult az Önkéntesség Európai Évéhez kapcsolódó Önkéntesek Hete.
- 2011. június -
-> tovább
A Deloitte legújabb kutatása szerint a Millenium generáció (21-35 év közöttiek) tagjai közül sokkal büszkébbek a munkahelyükre, valamint hűségesebbek és elégedettebbek is azok, akik a vállalati önkéntes programok gyakori résztvevői, mint azok, akik csak ritkán vagy soha nem önkénteskednek.
- 2011. június -
-> tovább
Az ENSZ Global Compact és Accenture által publikált kutatások szerint jelentős eltérések figyelhetők meg abban, hogy a különböző iparágakban tevékenykedő vállalatok vezetői hogyan közelednek a fenntarthatóság kérdéséhez. A fenntarthatóság vállalati integrációjában is nagy különbségek mutatkoznak. Ennek ellenére egy olyan általános tendencia rajzolódik ki, hogy a fenntarthatóságra egyre inkább az értékteremtés és az üzleti siker lehetőségeként tekintenek.
- 2011. június -
-> tovább
A hazai vállalatoknál van CSR stratégiai tervezés, ám egyelőre nem tervezett és hatékony az érintetti kapcsolatok menedzsmentje. A válaszadók szerint a felelős működés legfőbb célja a vállalati reputáció építése, valamint a cég iránti bizalom növelése - tárta fel a B&P Braun & Partners által idén tavasszal végzett Good CSR kutatás.
- 2011. május -
-> tovább
A mérőszámok hiánya, a finanszírozás és a következetlen szabályozás azonban még mindig gátolja a fenntartható fejlődést.
- 2011. május -
-> tovább
A Lexmark nyilvánosságra hozta legújabb, a Föld napja alkalmából készített felmérését, amelyben felmérte az európai vállalatok környezettudatosságát.
- 2011. április -
-> tovább
Nemzetközi felmérés eredményei szerint jobban teljesítenek az emberek a szelektív hulladékgyűjtés területén, mint a többi fogyasztói szokás megváltoztatásában.
- 2011. április -
-> tovább
Az innovatív márkaépítéssel foglalkozó BBMG átfogó tanulmánya szerint a jelenlegi fogyasztói piac legdinamikusabban növekvő szegmense az ún. „új fogyasztók" gyökeresen meg fogják változtatni a márkákat és a zöld innováció elterjedésében is nagy szerepük lesz.
- 2011. március -
-> tovább
Egyre fontosabb kérdés az, hogy vajon mivel tűnhetünk ki a munkaerőpiacon az álláskeresés során. Egy 2011-es amerikai tanulmány szerint a fejvadász cégek 2/3-a úgy véli, hogy az önkéntes munka előnyt jelenthet az elhelyezkedésnél és az előrelépésnél, így pozitívabb értékelésben részesülhetnek a jelentkezők.
- 2011. március -
-> tovább
A PWC napokban kiadott felmérése szerint a vállalatok által közzétett fenntarthatóságra és társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó jelentéseket fejleszteni, javítani kell a közeljövőben, ha lépést akarnak tartani érintettjeik elvárásaival.
- 2011. február -
-> tovább
A következő lista a 2010-es év legjelentősebb, vállalati társadalmi felelősségvállaláshoz kötődő kutatások eredményét mutatja be. Az adatok forrása olyan nemzetközi top-menedzsment magazinok, mint az Academy of Management vagy a Journal of Marketing. Az alábbiakban bemutatott eredmények olyan információkat nyújtanak a vállalatvezetők számára, amelyek megkönnyíthetik a 2011-es CSR tevékenység megtervezését.
- 2011. február -
-> tovább
A fenntarthatóság felé tett elmozdulás mérésére az évkönyv (10 témakörben)89 naturális mutatót, valamint 8 ún. kompozit indikátortmutat be, amely utóbbiakat a környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziók integrálásának céljával hoztak létre. Az évkönyv újdonságértékét a kiadvány második része tartalmazza. Ez 77 ábrát tartalmaz és a magyarországi vállalatok, a lakosság és az önkormányzatok – elsősorban a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos – tudatosságát, jövőbeli terveit, preferenciáit, várható ráfordításait mutatja be. Ezeket az információkat 2010 októberében reprezentatív felmérések során gyűjtöttük össze.
- 2011. február -
-> tovább
Habár a pénzügyi szolgáltatók többsége idén is nehéz gazdálkodási környezettel szembesül, mégis fontosnak tartják az ügyféleléréshez nélkülözhetetlen kommunikációt. A 2009-es csökkenés, majd 2010-es stagnálás után a pénzügyi szektor szereplői - a Goodwill Communications által elvégzett felmérés szerint - 2011-ben mintegy 5%-kal tervezik növelni kommunikációs büdzséjüket. A növekedéssel együtt a kiadások megoszlásának átrendeződése és az online csatornák szerepének folytatódó felértékelődése várható.
- 2011. február -
-> tovább
Budapest legnagyobb forgalmú Interspar üzleteiben, az Allee, Árkád, Eurocenter, Europark bevásárlóközpontokban tartott szelektív hulladékgyűjtést ösztönző kampányt az Öko-Kord Országos Nonprofit Kft. A promóció során kérdőíves kutatás készült szelektív hulladékgyűjtés témájában.
- 2011. január -
-> tovább
Mely intézmények törekedtek leginkább arra, hogy minél kevesebb fosszilis energiaforrást vegyenek igénybe? Az amerikai Green Power Partnership megadja a választ: az éves megújuló energia-fogyasztás szempontjából vizsgál magáncégeket, valamint állami és oktatási intézményeket az Egyesült Államokban.
- 2011. január -
-> tovább
A zöld vagy etikus címkével ellátott termékekre költött összeg az elmúlt két évben közel ötödével növekedett – derül ki a Co-operatíve Financial Services legfrissebb beszámolójából.
- 2010. december -
-> tovább
A december 9-én lezárult Cancúni Klímacsúcs margóján tekintsünk meg néhány érdekes adatot világunk emissziójáról. Ki, hol, mennyit szennyez, és azzal mit okoz a bioszférának?
- 2010. december -
-> tovább
A GfK Hungária és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011 januárjában induló közös, folyamatos kutatása valamennyi döntéshozó, piaci szereplő számára pontos képet nyújt az egyes termék- és szolgáltatáscsoportok méretéről, jellemzőiről, a közfinanszírozott és magánfinanszírozott szolgáltatások igénybe vételének dinamikájáról, ezen szolgáltatások elfogadottságáról, a lakosság egészséggel kapcsolatos attitűdjeinek, szokásainak, viselkedésének változásáról.
- 2010. november -
-> tovább
A Világgazdaság-Hewitt Legjobb Munkahely Felmérés tizedik jubileumát ünnepli. Az idei felmérésben közel 150 vállalat több mint 30 000 munktársa vett részt. Az eremények azt mutatják, hogy a magyar dolgozók a biztató jelek ellenére munkaerőpiaci esélyeiket továbbra is gyengének ítélik meg, míg a vállalatok hitelessége, belépéskor tett ígéreteik valóssággal való összhangja egyre fontosabbá válik a munkáltatók megítélésekor. Az idei győztesek a Kulcs-Soft Nyrt., az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. Az évtized győztese a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
- 2010. november -
-> tovább
Egyre több vállalatvezető gondolja úgy a világban, hogy a nők bevonása a cégvezetésbe javítja az üzleti eredményeiket, ugyanakkor a cégek egyharmada semmit sem tesz ennek érdekében.
- 2010. október -
-> tovább
A termék összekapcsolása egy olyan üggyel, mely fontos a fogyasztók számára, a vásárlók körében népszerű marketing taktika. Ötből két amerikai fogyasztót késztetett vásárlásra az elmúlt évben a cause marketing, derül ki a Cone felméréséből.
- 2010. szeptember -
-> tovább
A vállalatvezetők elkötelezettsége egyre nagyobb a felelős vállalatirányítás iránt, a motivációjuk pedig kevésbé személyes, kezdenek előtérbe kerülni az üzleti szempontok – ez derült ki az ENSZ Global Compact és az Accenture közös kutatásából, amelyet háromévente terveznek megismételni. Világszerte ötven vezetővel készítettek mélyinterjút, a kérdőívet pedig közel 750 válaszadó töltötte ki.
- 2010. szeptember -
-> tovább
A klímahasználatról és a légkondicionálókkal szembeni attitűdről készített felmérést a KutatóCentrum és a Marketing&Media.
Az utóbbi hetekben a hőmérő higanyszála sokszor kúszott harminc fok fölé, így nem meglepő, hogy egyre több helyen zúgtak fel a klímaberendezések. A légkondicionálók használatának ugyanakkor a kellemes hűsítő hatás mellett számos negatív következménye is van: így például rengeteg energiát fogyaszt, emellett szemkiszáradást, megfázást is okozhat.
- 2010. augusztus -
-> tovább
A Habitat for Humanity Magyarország 2010 tavaszán készítetett el 17 mélyinterjút nagyvállalatok CSR-ért felelős vezetőinek körében. Az interjúsorozat célja volt, hogy megismerjük a CSR döntések okait, valamint hogy megtudjuk, hogy a gazdasági szereplők mennyire érzik a fenntartható működésükre nézve kockázatosnak az őket közvetlenül nem érintő szociális problémákat. A beszélgetések rámutattak arra, hogy míg a környezetvédelmi felelősségvállalást a többség már saját érdekének tekinti, a szociális felelősségvállalásról másképp gondolkodnak. A társadalom egyensúlyi állapotának felbomlásából fakadó feszültségeket a vállalatok nem tartják ugyanolyan kockázatosnak, mint az ökológiai egyensúlyvesztést.
- 2010. július -
-> tovább
Javuló kockázat-tudatosság és kommunikáció a cégeknél, de még mindig sok a teendő, hogy mind több cég működjön felelősen és jó vállalati polgárként. A HBLF Átláthatósági és Üzleti Etika munkacsoportja közzétette 2010-es vállalatirányítási (Corporate Governance) kutatását, mely az első magyarországi felmérés mely nem csak a tőzsdei cégekre fókuszált.
- 2010. április -
-> tovább
Magyarország 100 legjelentősebb vállalatának egyharmada számolt be nem-pénzügyi teljesítményéről tavaly, és összesen 8 vállalat jelentése rendelkezik külső kontrollal, ami visszaesés a 2008-as adatokhoz képest - derül ki a KPMG „Felelősségvállalás és fenntarthatóság a magyarországi nagyvállalatoknál” című felméréséből. A tanulmánya többek között azt vizsgálja, hogy miben és mennyire változott a vállalatok nem-pénzügyi átláthatósága, jelentéskészítési gyakorlata a pénzügyi és gazdasági válságban, rámutat a kedvező tendenciákra, valamint ráirányítja a közfigyelmet a fenntarthatóság és az átláthatóság negatív trendjeire is.
- 2010. március -
-> tovább
Egy új, Sustainovation-nak (fenntartható innováció) keresztelt páneurópai kutatási tanulmány feltárta, hogy az európai vezérigazgatók 81%-a fenntartható módszerekre koncentrálva küzd a vizet és olajat érintő nyersanyaghiánnyal.
- 2010. március -
-> tovább
Egy új tanulmány, amely Európa, Észak-Amerika, Ázsia és Ausztrália 15 leginkább környezetbarát kiskereskedelmi vállalkozását veszi sorba, a környezetbarát igazgatókat és alkalmazottakat tarja a kulcsnak abban, hogy egy kiskereskedelemmel foglalkozó vállalat környezetbaráttá váljon.
- 2009. december -
-> tovább
A Generali-Providencia Biztosító Zrt. nyilvánosságra hozta a 2008 évre vonatkozó Fenntarthatósági jelentését, mely a biztosítótársaság társadalmi felelősségvállalási tevékenységeit összegzi. A fenntartható működés területén kifejtett erőfeszítéseivel és eddig elért eredményeivel a biztosító a Figyelőben megjelent régiós CSR-kommunikációs toplistában (24/7) a pénzügyi szektor listázott szereplői közül a megosztott második helyet kapta. Az augusztusban szintén itt publikált Reputation rating listában a pénzügyi szektor harmadik vállalataként a biztosítók között az első helyet szerezte meg.
- 2009. november -
-> tovább
A kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzetéről szóló adatok alapján kijelenthető: továbbra sincs áttörés a munkáltatói gyakorlat változásában, vagyis érzékelhető hiányosságok vannak, egyszerre jellemző a vállalatoknál a jogszabályok figyelmen kívül hagyása és ad hoc élenjáró gyakorlatok alkalmazása.
- 2009. november -
-> tovább
Egyre több hazai vállalat költ a társadalmi felelősségvállalásra (CSR), a 20 fő feletti vállalkozások évente mintegy 330 milliárdot. A költés több mint háromnegyedét a hazai vállalatok elsősorban belső CSR célokra fordítják - derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. 2008. végi - 1500 magyar vállalat bevonásával - készített felméréséből.
- 2009. július -
-> tovább
Míg az egész világra kiterjedő pénzügyi válság hatására a legtöbb vállalat azonnal a költségek és kiadások drasztikus megnyirbálására törekszik, addig az A.T. Kearney legújabb tanulmánya fényt derít a fenntarthatóságot elősegítő intézkedések rendkívüli jelentőségére és meglepő sikerére a recesszió alatt is. Az A.T. Kearney egy másik friss tanulmánya szerint a mobil távközlési cégek viszont nem fordítanak jelentős energiákat a zöld image építésére, pedig tevékenységük indokolttá tenné azt. A kutatások szerint a fogyasztók nem igénylik ezt a megközelítést.
- 2009. július -
-> tovább
A vállalatok felelősségvállalási tevékenysége aktívan befolyásolja a frissdiplomások munkahelyválasztását – ez derült ki a Nestlé által végzett felmérés szerint, amely arra is rávilágít, hogy az idén és a közeljövőben végzők fokozottan érzékenyek leendő munkáltatójuk környezetre gyakorolt hatására, illetve környezet- és természetvédelmi tevékenységére is. A válaszok rávilágítottak arra is, hogy a végzősök sokat várnak a saját képzésükkel kapcsolatban, miközben nemektől függetlenül fontos a munka és a magánélet egyensúlya. A felmérés meglepetése, hogy a megkérdezett fiataloknak viszont csak mintegy negyede ítélte igazán fontosnak az átlátható és elszámoltatható vállalati működést.
- 2009. július -
-> tovább
Egy nagyszabású nemzetközi kutatás megvizsgálta a gazdasági válság fogyasztói magatartásra gyakorolt hatásait. A fókuszban a vállalatok iránti bizalom alakulása volt.
- 2009. június -
-> tovább
A KPMG felmérése szerint tavaly a Global Fortune vállalatok 80 százaléka bocsátott ki fenntarthatósági vagy társadalmi felelősségvállalási jelentést, és 40 százalékuk tanúsíttatta riportját külső, független fél által.
- 2009. június -
-> tovább
A közhiedelemmel ellentétben a vállalkozások meglehetősen visszafogottak a társadalmi felelősségvállalás jegyében végzett tevékenységük kommunikációját illetően. Egyáltalán nem hirdet külső csatornákon a cégek mintegy négyötöde, és csak százból egy vállalat ad hírt minden egyes CSR-megmozdulásáról. Általánosságban elmondható, hogy nem azok hirdetik jobban magukat, akik fajlagosan a legtöbbet költenek.
- 2009. június -
-> tovább
Az energia szektor, a nehézségekkel szembenézve, globális szinten is bizakodóan tekint előre a megújuló energia jövőjébe. Mi több, az ágazaton belül megkérdezett vezetők 78%-a állítja, hogy a megújulóenergia- projektek a zuhanó fosszilisfűtőanyag- és nyersanyagárak, illetve a hitelválság ellenére is gazdaságilag életképesek maradnak majd, derül ki a KPMG éves jelentéséből, amely a megújuló energia ágazatában történt vállalati összeolvadások és akvizíciók kulcskérdéseit tárta fel. Kiss Péter a KPMG energetikai és közüzemi szektorának globális vezetője szerint bár az Európai Unió 2020-ra a megújuló energiahordozók részarányát 20%-ra kívánja növelni saját energiatermelésén belül, a pénzügyi válság okozta gazdasági lassulás komoly gátja a megújuló projekteknek.
- 2009. május -
-> tovább
A Magyarországon működő vállalkozások több mint fele költ a vállalatok társadalmi felelősségvállalása (CSR) körébe tartozó célok elérésére – derül ki a GKI felméréséből. E cégek jelentős része „divat CSR-t” művel, mely erős kommunikációt takar kevés tartalommal. A felelősségvállalásra pénzt fordító cégek negyede leginkább alkalmazottai jóléti kiadásaira költ, valószínűsíthetően annak költséghatékonyabb jellege miatt.
- 2009. május -
-> tovább
A belső érdekek mozgatják leginkább a hazai vállalatok társadalmi felelősségvállalás-gyakorlatát – derül ki a GKI felméréséből. Míg a kis- és középvállalatokat főként az adóalap-csökkentés lehetősége motiválja, addig a nagy, nemzetközi piacokon tevékenykedő vállalatok meggyőződése, hogy a vásárlók egyre inkább figyelembe veszik a társadalomért és környezetért tett erőfeszítéseket, és ezt termékeik tudatos vásárlásával fogják díjazni.
- 2009. május -
-> tovább
Minél nagyobb egy vállalat, annál inkább tisztában vannak vezetői a társadalmi felelősségvállalás fogalmával. A hazai cégek elsősorban a belső CSR célokat preferálják, mivel ezek közvetlen és nagyobb hatással vannak a cég teljesítményére és eredményességére, mint a vállalaton kívülre irányuló kezdeményezések.
- 2009. április -
-> tovább
2007-ben a 20 főnél nagyobb hazai cégek több mint 330 milliárd forintot költöttek el a társadalmi felelősségvállalás jegyében. A CSR-költés több mint háromnegyedét belső célokra, azon belül is döntő mértékben az alkalmazottak számára biztosított juttatásokra fordítják. Mértékét sok esetben az adóalap-csökkentés lehetősége határozza meg.
- 2009. április -
-> tovább
Egy tanulmány szerint azok a cégek, amelyek még a jelenlegi, válságos időszakban is kitartanak a felelősségteljes üzleti magatartás és a fenntarthatóság elve mellett, számíthatnak arra, hogy befektetéseik előbb megtérülnek, és helyzeti előnybe kerülhetnek versenytársaikkal szemben.
- 2009. március -
-> tovább
Minél több alkalmazottal rendelkezik egy vállalat, általában annál nagyobb a vállalati társadalmi felelősségvállalás (Corporate Social Responsibility, CSR) ismertsége, derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) 2008. végi felméréséből. Ezt a célt a nagyvállalatok 85%-a tekinti fontosnak, de a kisebb méretű vállalkozások vezetői is közel 50%-os arányban. Ágazati szempontból a vendéglátás, szálláshely-szolgáltatás, valamint a pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatás emelhető ki, mint ahol az átlagnál jobban ismerik a CSR fogalmát.
- 2009. március -
-> tovább
Egy hét országra kiterjedő felmérés szerint azok a kis- és közepes vállalatok, ahol figyelmet fordítanak a CSR tevékenységre, számolhatnak a versenyképességük javulásával is.
- 2009. február -
Egy amerikai kutatás szerint még a mostani recessziós időszakban is szívesebben vásárolnak a fogyasztók környezetbarát termékeket, annak ellenére, hogy ezek ára általában drágább a hagyományos árucikkeknél.
- 2009. február -
A vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról (CSR) a GfK és a Braun & Partners Network által készített első regionális közvélemény-kutatás megállapította, hogy bár különböző mértékben, de úgy Bulgáriában, mint Lengyelországban és Magyarországon magas a válaszadók CSR tudatossága és a témával kapcsolatos információigénye. A bolgárok támasztanak a három nemzet közül a legmagasabb elvárásokat, egyúttal ők a legkevésbé elégedettek az országukban működő vállalatok környezeti és társadalmi teljesítményével.
- 2009. január -
-> tovább
Nagyszabású kutatást végeztetett el és tett közzé a World Business Council for Sustainable Development (WBCSD). A tanulmány a globális fogyasztás jellegével, hatásaival és a fogyasztásra ösztönző tényezőkkel foglalkozik.
- 2008. december -
Nyolcadik alkalommal végezték el a világ legnagyobb cégeinek márkaérték-kutatását. A vizsgálatban a 100 legfontosabb márka szerepelt.
- 2008. december -
Nagyszabású fogyasztói kutatást végzett el a Nielsen gazdaságkutató cég. Tanulmányuk fókuszában a vállalatok etikus viselkedése és a fair trade állt. Megvizsgálták azt is, hogyan értékelik a fogyasztók a vállalatok elkötelezett CSR tevékenységét.
- 2008. december -
Az egész országra kiterjedő online, anonim kutatást indított „Munkahelyi esélyegyenlőség – Vállalati felelősségvállalás” témában az mtd Tanácsadói Közösség a Magyar Telekom és a CV Online támogatásával. Azt a szemléletet és gyakorlatot kívánják összegyűjteni, amelyet a vállalatok alkalmaznak vagy alkalmazni kívánnak az esélyegyenlőség megteremtése érdekében.
- 2008. november -
A Global Fortune 250 közé tartozó vállalatok 80 százaléka teszi közzé a társadalmi felelősségvállalási (CSR), fenntarthatósági vagy környezeti teljesítményéről szóló jelentését különállóan, vagy az éves pénzügyi beszámolókba beépített formában – állapítja meg a KPMG legutóbbi, a 2007-es üzleti évre vonatkozó nemzetközi felmérése. A 2005-ös felmérési adatokhoz képest ez 50 százalékos növekedést jelent.
- 2008. november -
A hazai közép- és nagyvállalatok kétharmadának üzleti stratégiájában szerepet játszanak a fenntartható fejlődés szempontjai – derül ki egy friss kutatásból. Nagyrészük szerint a környezettudatos üzletpolitika érvényesítése nem pénz, hanem szemléletmód kérdése, mégis csak minden másodiknál van a területnek felelőse. A vezetők fele gondolja úgy, hogy cégük működése negatívan hat a természeti környezetre.
- 2008. október -
A fenntartható fejlődés a cégek többségének üzleti stratégiájában szerepel, pozitív hatást gyakorol a társadalomra, a természeti környezetre és a gazdaságra továbbá az imázsuknak is jót tesz - derül ki a Szonda Ipsos Online Vállalati Kutatási Paneljén végzett legfrissebb felmérésből. Kifejezetten pozitív környezeti hatást azonban csupán a cégvezetők egytizede gondol vállalata működéséről.
- 2008. október -
Napjaink egyik legkomolyabb kihívása a klímaváltozás, amelynek következményei messze túlmutatnak a környezeti hatásain. Nem véletlen, hogy a téma viszonylag rövid időn belül beférkőzött a politikai és gazdasági életbe egyaránt. A KPMG nemrégiben publikált tanulmánya ugyan kísérletet tesz arra, hogy felmérje a probléma üzleti életre gyakorolt esetleges hatásait, de kérdései és következtetései elsősorban a figyelem felkeltését célozzák.
- 2008. október-
Két kutatás is készült októberben a kiskereskedelmi szektorról: a GfK a megkülönböztetési lehetőségeket vizsgálta, a GVH a beszállítók körében végzett felmérést.
- 2007. november -
Az USA egyik multimédia-vállalata, a Working Mother Media idén is elkészítette annak a 100 vállalatnak a listáját, amelyek leginkább elkötelezettek a munkavállaló édesanyák igényei iránt az Államokban. A legjobb tízbe olyan cégek jutottak be, mint az Ernst & Young, az IBM, a KPMG vagy a PricewaterhouseCoopers.
- 2007. november -
-> tovább
A Common Purpose – a tavalyi angliai kutatás után – magyarországi szervezete révén hazánkban is felmérést végzett 350 vezető beosztású körében arról, hogy mely döntéshozói készségeket és képességeket tartják fontosnak a jövőre nézve.
- 2007. november -
-> tovább
A Gfk Roper Consulting legfrissebb, 2007. májusában végzett kutatásából (GfK Roper Green Gauge(R)) kiderül, hogy az amerikai fogyasztók tudatosabbak a környezetvédelem terén.
- 2007. október -
-> tovább
Nagy meglepetésre egy viszonylag kis cég lett az Egyesült Királyság legetikusabb vállalata a The Observer legfrissebb kutatása szerint.
- 2007. október -
-> tovább
A legismertebb márkák élen járnak a társadalmi felelősségvállalásban is, ez az egyik jellemző trend a Millward Brown piackutató cég és a Financial Times második közös Brandz Top 100 Most Powerful Brands nemzetközi kutatása szerint.
- 2007. szeptember -
-> tovább
A Hewitt Associates globális HR-outsourcing és- tanácsadó cég közép-kelet európai felmérése szerint a Legjobb Munkahelyek legfontosabb ismérvei napjainkban a munkavállalókkal való kapcsolat, az üzleti és HR-stratégia összehangolása és a dolgozói elkötelezettség megtartása.
- 2007. szeptember -
Ahhoz, hogy napjaink vezetői valóban jó vezetőkké váljanak, át kell tudniuk lépni saját és szervezetük határait – mutatja a Common Purpose döntéshozók fejlesztésével foglalkozó szervezet nagy-britanniai kutatása.
- 2007. szeptember -
-> tovább
A Fiona Alapítvány Férfibeszéd: családról és munkáról c. kutatása során férfiak személyes véleményét vizsgálták a nők és férfiak esélyegyenlősége, valamint a munka és család összehangolása kapcsán.
- 2007. június -
A Business in the Community – egy hétszáz tagvállalattal rendelkező angol civil szervezet – működésének célja, hogy a vállalati értékeket és elköteleződést valódi menedzsment gyakorlattá alakítsa. Ennek érdekében 2002 óta minden évben elkészíti a Corporate Responsibility (CR) Indexet.
- 2007. június -
-> tovább
Az International Finance Corporation (IFC) legfrissebb Banking on Sustainability című kutatási jelentése rávilágít, hogy azok a bankok, amelyek környezeti, társadalmi és vállalat-irányítási szempontokat integrálnak stratégiájukba, üzleti értelemben véve is értéket teremtenek.
- 2007. május -
-> tovább
A PricewaterhouseCoopers tizedik alkalommal kérdezte a legnagyobb GDP-vel rendelkező országok legnagyobb vállalatainak vezetőit üzleti döntéseiket befolyásoló tényezőkről és a globalizációval kapcsolatos véleményükről.
- 2007. május -
-> tovább
A GfK NOP nemzetközi piackutató szervezet eredményei szerint a vállalatok átlátható működését ösztönző etikus fogyasztás egyre inkább terjed. Ugyanakkor egy reprezentatív felmérés szerint (öt ország – Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország, USA – ötezer megkérdezett válaszadójának több mint fele úgy gondolja) az elmúlt öt évben romlott a vállalatok megítélése az üzleti etika terén.
- 2007. április -
-> tovább
Az angliai élelmiszeripari márkák éves forgalom szerinti rangsorában több biotermék is szerepel. A Nielsen kiskereskedelmi méréseiben közel 74 ezer üzlet vesz részt Nagy-Britanniában, ezek értékesítési adatait összegzi a kutatási jelentés. A legdinamikusabban növekvő márkák között ott van a Danone Bio Activia (60.) és az Innocent természetes gyümölcslé (63.). Az első márkázott biotermék, a Yeo Valley Organic a 88. helyen debütált a rangsorban.
- 2007. április -
-> tovább
A Corporate Culture angol kommunikációs tanácsadó cég 2500 fogyasztó véleménye alapján hozta létre fogyasztói bizalmi indexét. A kutatás három legfőbb tanulsága a következő:
- 2007. április -
-> tovább
Az angol EIRIS non-profit kutatócég negyven vagyonkezelőt kérdezett arról, hogy a befektetések jövedelmezősége szempontjából a társadalmi felelősségvállalás mely területei a legfontosabbak.
- 2007. március -
-> tovább
A Weber Shandwick PR-cég és a KRC kutatócég közös felmérése során 11 ország 950 vállalatvezetőjét kérdezték meg a CSR és a vállalati hírnév összefüggéseiről. A válaszadók többsége azon a véleményen volt, hogy a társadalmi felelősségvállalás jelentős mértékben hozzájárul egy cég hírnevéhez.
- 2007. március -
-> tovább
Nyolcadik alkalommal értékelte a legnagyobb amerikai vállalatok társadalmi felelősségvállalási tevékenységét a KLD bostoni kutatócég a Business Ethics magazinnal közösen megalkotott módszertan alapján. A 100 legjobb vállalat listája idén először a Corporate Responsibility Officer magazinban jelent meg.
- 2007. március -