Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) 2011-ben is elismerésben részesítette az ország legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó önkénteseit.
A pályázat idén is "Az év vállalati önkéntes programja"-díj két évvel ezelőtti nyertese, a Budapest Bank támogatásával valósult meg. A díjakat ünnepélyes keretek között adták át a szakmai zsűri által kiválasztott magánszemélynek, civil szervezetnek és vállalatnak, és kiosztották a szintén a pályázat keretében meghirdetett Budapest Bank Esélyegyenlőségért-különdíjat is.
A Millenáris Fogadóban megrendezett díjátadó esten F. Tóth András, az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezetője arról beszélt, hogy a társadalmi felelősségvállalás jelentőségét egyre többen ismerik fel hazánkban is, hiszen évről-évre számos vállalat és magánszemély csatlakozik olyan programokhoz, amelyek által szűkebb, illetve tágabb környezetének segíthetnek.
A hattagú zsűri közel 60 pályázatból választotta ki a nyerteseket: a pályázati anyagok bírálata során többek között fontos szempont volt, hogy milyen hatást ért el az adott program, vagy a magánszemélyeknek szóló kategóriák esetében az önkéntes tevékenysége, de az eredmények mellett a társadalmi felelősségvállalás iránti elköteleződés mértékét is figyelembe vették a zsűritagok.
Az Év Önkéntese" Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület önkéntese lett, míg "Az Év Önkéntes Programja"-díjat a civil szervezeteknek szóló kategóriában a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesületnek, a vállalatoknak szóló kategóriában pedig a Coca-Cola HBC Magyarország Kft-nek ítélte oda a zsűri.
A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. évek óta folyamatosan építi, fejleszti önkéntes programját, így a zsűri a vállalat több év felelősségvállalás iránti elköteleződését is vizsgálta. A Coca-Cola már önkéntes programja indulásakor több szintű rendszert dolgozott ki: a központi akciók mellett maguk a munkatársak is indíthatnak önkéntes kezdeményezéseket, amelyeket a vállalat pályázati rendszerben elnyerhető támogatások révén segít. Mindemellett a cég több csatornás, kreatív kommunikációval is hozzájárul a programok sikeréhez.
A Budapest Bank idén is külön elismerésben részesítette azt az önkéntest, aki a legtöbbet tette az esélyegyenlőségért önkéntes munkája során: a Budapest Bank Esélyegyenlőségért-különdíját Lakatos Györgyi, az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány önkéntese vehetett át.
- 2011. december -
Forrás: Marketinginfo