A Vodafone Magyarország Főállású Angyal kampánya nyerte a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díját a „Leginnovatívabb Támogatói Program” kategóriában. A Vodafone kezdeményezése emellett az „Év társadalmi programja” kategóriában harmadik helyezést ért el. A Magyar Adományozói Fórum idén is a vállalatok példaértékű társadalmi befektetési programjait jutalmazta, a versenyen összesen 26 vállalat indult 34 projekttel.
„Nagyon örülünk a MAF elismerésének, hiszen a Főállású Angyal program kiemelt fontosságú a Vodafone számára. Az pedig, hogy a leginnovatívabb támogatói program díját nyertük meg, hűen tükrözi vállalati filozófiánkat, az új utak keresését, a bátor döntéseket és a kreativitást. Köszönöm kollégáim és Főállású Angyalaink kitartó munkáját, akik mind hozzájárultak a program és a Vodafone közös sikeréhez” – mondta Gothárdi Ibolya, a Vodafone humán erőforrás vezérigazgató-helyettese a Magyar Adományozói Fórum díjáról.
A Főállású Angyal program egyedisége többek között abban rejlik, hogy nem hagyományos adományozási gyakorlatot követ, emellett hosszú távú fenntarthatóságra törekszik. A program kommunikációjának elsődleges csatornáját a közösségi oldalak képezik, ezzel a program úttörőnek számít a vállalati szektorban. A komplex kommunikáció része az outdoor, print, rádió és PPC is.
A Vodafone idén már negyedik alkalommal hirdetett győzteseket a Főállású Angyal program keretében. A Facebookon meghirdetett pályázat nagy népszerűségnek örvendett, hiszen a győztes pályázók több ezer regisztrált rajongótól kaptak „lájk-okat”. A legtöbbet „lájk-olt” három, és a Vodafone Magyarország által kiválasztott hét pályázat gazdája vehetett részt az állásinterjúkon, amelyek után a három legjobb teljesítményt nyújtó pályázóból válhatott 2011-ben Főállású Angyal. Anu Pappné Melinda, a „Motorosok a Gyermekekért” program gazdája, Mészáros Éva, a hétesi „Gettószelídítő” projekt vezetője és Rózsa Adrienne, a „DSGM-mel a teljes értékű életért” program képviselője viselheti ily módon egy éven keresztül a Főállású Angyal címet.
A program célja, hogy a kiválasztott angyalok a társadalom számára fontos ügyek megoldásán, felkarolásán dolgozzanak, és bebizonyítsák, hogy az egyéni gondolatoknak és tetteknek komoly súlya és szerepe van abban, hogy a körülöttünk lévő világot élhetőbbé és jobbá tegyük - ehhez az angyaloknak a Vodafone biztosít versenyképes fizetést.
A MAF díjait idén többek között dr. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára adta át. A díjakat odaítélő bírálóbizottság tagjai között szerepelt még Erős Antónia – az RTL Híradó műsorvezetője és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, Füzesy Tamás – a United Way Alapítvány ügyvezetője, Hargitai Lilla – a Médiaunió Alapítvány ügyvezető igazgatója, Nagy Bálint – az IBS marketing tanszék vezetője illetve Svékus Márton – a Common Purpose igazgatója is.
A MAF Társadalmi Befektetések Díjának különlegessége, hogy a hazai vállalatok társadalmi felelősségvállalását elismerő szakmai díjak között az egyetlen, amely a CSR-hoz kapcsolódó tevékenységek közül a társadalmi befektetési programokra fókuszál, és a bírálat során előtérbe helyezi a társadalom és a vállalat számára megteremtett közös értékeket, az elért eredményeket és hatást.
A Magyar Adományozói Fórum (MAF) 2011. december 1-jén hirdette ki a MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázat idei nyerteseit. Az idei díjátadónak a KoGart ház adott otthont, az esemény házigazdája Erős Antónia volt.
- 2011. december -
Forrás: Vodafone Magyarország