2012. május 22., 20:05
Gazdaság és felelősség

15 millió forint támogatás a fővárosnak a „Budapest Bank Budapestért” Alapítványtól

A Budapest Bank Budapestért Alapítvány 2011 második félévi pályázati időszakának mai eredményhirdetésén a Kuratórium 73 pályázót – 42 nonprofit szervezetet, 17 magánszemélyt, 8 műemlék jellegű épületet és 6 egyéb szervezetet – részesített összesen 15 millió forint vissza nem térítendő támogatásban.

Idén ősszel is jelentős támogatáshoz jutottak az egészségmegőrzéssel, a fogyatékkal élőkkel, a hátrányos helyzetűek segítésével foglalkozó, a művészeti és szellemi élet területén valamint az épített és kulturális örökség megóvása érdekében tevékenykedő pályázók. A támogatást igazoló emléklapokat Csomós Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese adta át a nyertes pályázóknak. Az alapítvány eddigi 20 éves működése során 2.723 pályázót részesített több mint 682 millió forint vissza nem térítendő támogatásban.

A „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány második félévi pályázati felhívására közel 1.000pályázat érkezett. Az alapítvány kuratóriuma különböző alkotó- és előadóművészeti ágakban 3,95 millió forintot ítélt oda 17 pályázónak, míg az egészségmegőrzés, a fogyatékkal élők valamint az egészségileg és szociálisan hátrányos helyzetűeksegítése érdekében tevékenykedő 18 pályázónak 3,85 millió forint támogatást juttatott. 21 pályázó kulturális, oktatási illetve tudományos tevékenységét 3,9 millió forinttal támogatta, emellett a főváros épített és kulturális öröksége megóvását segítő pályázók közül 17-et 3,3 millió forint támogatásban részesített.

Az alapítványt a Budapest Bank 1991-ben azzal a céllal hozta létre, hogy a 100 millió forintos alaptőke hasznosításával hozzájáruljon a fővárosi civil társadalom fejlődéséhez, szellemi és kulturális értékei megőrzéséhez és gyarapításához valamint a város épített és természeti értékei megóvásához. Támogatásért folyamodhatnak olyan magánszemélyek és civil szervezetek, amelyek a főváros szellemi, művészeti és kulturális életének, az épített és természeti környezet védelmének, a műemlékek és a kulturális örökség megőrzésének valamint az egészségesebb Budapest megteremtése érdekében tevékenykednek.Az alapítványt a Fővárosi Bíróság 2004. január 15-én közhasznúsági fokozatba sorolta. A pályázatok elbírálásáról, és a támogatások odaítéléséről az alapítvány neves szakemberekből álló hattagú kuratóriuma dönt: elnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere, társelnöke Ráday Mihály, Kossuth-díjas városvédő; tagjai Dr. Finta József, Kossuth-díjas főépítész, akadémikus, címzetes egyetemi tanár, Dr. Bánfalvi István, a FraterniteZrt. ügyvezető igazgatója, továbbá Pálcza Edit, a Budapest Bank pénzügyi igazgatója valamint Rolek Ferenc, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese.

A Budapest Bank Budapestért Alapítvány működését a Budapest Bank Nyrt. 10 millió forinttal, míg négy fővárosi közművállalat – a Fővárosi Vízművek Zrt., a Fővárosi Csatornázási Zrt., a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt., a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. – 5-5 millió forint adománnyal segíti, amely összeget a kuratórium teljes egészében a pályázók támogatására fordít.

Az alapítvány kuratóriuma minden naptári félév elején közzéteszi pályázati felhívását a Budapest Bank internetes oldalán. A soron következő pályázati ciklus 2012. január elején kezdődik a pályázati kiírás megjelentetésével; a pályázatok beadási határideje várhatóan 2012. február 20. lesz.

- 2011. november -

Forrás: Budapest Bank Nyrt.