Befejeződött a 2011. évi Tegyünk Együtt a Gyermekekért (TEGY) program: az összegyűlt 18 millió forinttal a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat munkáját támogatják.
Idén október 3. és november 13. között a fogyasztók minden pohár joghurt megvásárlásával 1 forinttal járultak hozzá a Hálózat támogatásához, 2011-ben összesen 18 millió forint gyűlt össze a programban.
Az idei támogatás egy részéből a Bakonybélben épülő Oktatási Központ építését támogatja a program. Másik részéből pedig olyan egységes, szakmai táplálási protokollokat fejlesztettek ki, amelyek segítik az orvosokat a daganatos és leukémiás betegséggel kezelt gyerekek megfelelő táplálásában a Magyarországon működő 9 gyermekonkológiai és rehabilitációs központban. A TEGY program lehetővé tette táplálási team felállítását és folyamatos működtetését minden egyes gyermekonkológiai klinikán. A támogatást szimbolizáló csekket, a protokollokat és a személyi mérlegeket a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikáján adták át.
A TEGY program révén a Danone Kft. immár 10. éve segíti a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozását. Az idei támogatással együtt erre a célra összesen 263,3 millió forint gyűlt össze.
- 2011. november -
Forrás: Marketinginfo