A Dr. Oetker "Támogatjuk a Családot" című programjában országos rajzpályázatot hirdet óvodák és általános iskolák számára1 millió forintos fődíjjal.
Idén Karácsony alkalmából a Dr. Oetker azokra a gyermekekre és családokra szeretné a felhívni a közösségek figyelmét, akik számára a család egy kicsit mást is jelent, olyan gyermekekre, akik nem saját szüleik gondoskodásában nevelkednek.
A 2011. november 10-én elindult rajzversenyre hazai óvodák és általános iskolák nevezhetnek. Feladatuk, hogy 2011. december 20-ig intézményenként legalább 25 rajzot elkészítsenek a tanulók "Rajzolj karácsonyi ajándékot az SOS Gyermekfalvakban élő gyermekeknek és/vagy családoknak!" témában. Ezeket a www.tamogatjukacsaladot.hu oldalra kell feltöltenie a pályázóknak, ahol a zsűri munkáját online szavazással lehet segíteni. A szavazás azért is fontos, mert megmutatja, hogy az egyes intézmények közösségei mennyire tartanak össze egy közös cél érdekében, és mennyire tartják fontosnak azt, hogy az általuk a szavazatokkal az intézmény nyerhesse el az Egyéni és Közösségi díjakat - fogalmaz a Dr. Oetker közleménye.
A kiíró kifejezett kérése a pályázókhoz, hogy a rajzok készítése során beszélgessenek el a gyerekekkel arról, hogy nem az életkörülményei minden gyereknek adottak, nem tehetnek arról, ha rossz körülmények közé születnek. A gyerekeket bátorítani kell az összefogásra, a szolidaritásra, egymás segítésére - teszik hozzá.
A "Támogatjuk a családot" program már évek óta segíti az SOS Gyermekfalvak lakóit, a mostani pályázat azonban nem csak a nekik szolgál meglepetéssel, hanem a rajzok beküldői is elismerésben részesülnek. A három korcsoport szerinti kategóriában osztanak ki egyéni díjakat, valamint 1 intézmény Közösségi díjban részesül. A Közösségi díj, a verseny fődíja, 1 millió forint.
- 2011. november -
Forrás: Marketinginfo