Az áruházlánc legutóbbi Regionális Beszállítói Fórumának eredménye 59 új termék a polcokon. A következő fórum Szegeden lesz.
A magyar kis- és középvállalkozásokat, regionális termelőket támogató programban novembertől 15 új regionális beszállító 59 hazai terméke kapható az ország több Tesco áruházában. Az új hazai termékek közül több országosan is elérhető. A termékek mindegyikét Fejér, Komárom-Esztergom és Pest megyében működő kis- és középvállalkozások állítják elő. Olyan specialitások is találhatóak közöttük, mint a tóalmási parasztkolbász, a különböző komáromi tejtermékek, ürömi tészták vagy éppen a régió különleges borai.
Ezek a termékek a Tesco 2011 júniusában Visegrádon rendezett Regionális Beszállítói Fóruma eredményeként kerülnek most a polcokra. Összesen közel 300 olyan termék kapható a Tesco áruházakban, melyek a fórumok révén kerültek a kínálatba. A Tesco 2009 novemberében kezdte meg a fórumsorozatot; az eddig megtartott négy Regionális Beszállítói Fórumon 13 megye kis- és középvállalkozásaival találkozott, akik bemutathatták cégüket, termékeiket és termelési kapacitásukat. A következő eseményre 2011. november 17-én, Szegeden kerül majd sor, ahol újabb három megye, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye helyi termelőivel találkoznak majd a Tesco képviselői.
„Továbbra is olyan partnereket keresünk, akik saját régiójuk specialitásait állítják elő, és azokat elérhetővé kívánják tenni a Tesco áruházakban is. Célunk, hogy minél több helyi specialitásból válogathassanak vásárlóink és programunkkal tovább támogassuk a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését." - mondta el Iglódi-Csató Judit, a Tesco kommunikációs igazgatója.
- 2011. november -
Forrás: Marketinginfo