2012. május 22., 19:56
Gazdaság és felelősség

Harmadszor is Fogadj be!

Immáron harmadik alkalommal szervez autizmussal élő alkotók műveit felvonultató aukciót a Fogadj be! program keretében a Concorde Értékpapír Zrt. és a Mosoly Otthon Alapítvány. A kezdeményezés célja a segítséggel élő fiatalok helyzetének javítása, és képzőművészeti alkotásaik bemutatásával a velük szembeni előítéletek lebontása. A művészeti és szociális szempontból is egyedülálló program újabb állomásaként november 27-én a Műcsarnokban árverezik el az autista alkotók képeit.

2011-ben újabb aukcióval folytatódik a Concorde Értékpapír Zrt. és az autista fiatalokat gondozó lakóotthonokat segítő Mosoly Otthon Alapítvány (MOHA) által három évvel ezelőtt indított Fogadj be! program. Hasonlóan a tavalyi évhez, az idei eseményen is olyan alkotások kerülnek árverésre, melyek az autista fiatalokat befogadó kis létszámú lakóotthonok művészeti foglalkozásai során jöttek létre. A művek létrehozásában – akárcsak az előző években – Tarr Hajnalka képzőművész, a program művészeti vezetője nyújtott segítséget a fiataloknak. A képek idei, november 27-i árverését Virág Judit, az egyik legnagyobb hazai galéria és aukciósház tulajdonosa vezeti majd, az est háziasszonya Krizsó Szilvia lesz, az eseményen pedig fellép Kulka János Kossuth-díjas színész, az autizmus nagykövete is.

A Műcsarnokban megrendezésre kerülő árverésen változatos portfolióból választhatnak a licitálók, melyet az előző aukciókhoz hasonlóan szakértő zsűri állított össze. Az idei évben, akárcsak a tavalyi, nagy sikerű rendezvényen autista alkotóművészek 100 műalkotására licitálhatnak majd az érdeklődők. A tavaly létrehozott anyag egyébként olyan erőteljes lett, hogy 2011 májusában a Magyar Nemzeti Galériában rendhagyó tárlatot mutattak be a válogatásból. A Privát Labirintusok névre keresztelt kiállításon 17 autista és 9 kortárs képzőművész képei együtt kerültek bemutatásra.

„A Nemzeti Galériában a nyár folyamán közel 5.000 látogató tekintette meg a Privát Labirintusok című kiállítást, melyen kortárs művészek munkái mellett az idei és a tavalyi árverésen szereplő képek is láthatóak voltak. A 2010-es aukciónk és az MNG kiállítás a legtöbb jelentős művészeti fórumon komoly publicitást kapott, ami véleményem szerint szintén alátámasztja azt, hogy a lakóotthonokban készült műalkotások túlmutatva egy kedves rajzon elindultak egy valódi művészi pályán. Hasonlóan a tavalyi évhez, bízunk abban, hogy idén is sikeres lesz ez a több szempontból is különleges árverés”– mondta el Tarr Hajnalka, a Fogadj be! program művészeti vezetője a programmal kapcsolatos gondolatait.

A programot értékelve Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke és egyben a kezdeményezés ötletgazdája elmondta: „Az aukció elindításakor, három évvel ezelőtt nem lehettünk biztosak abban, hogy milyen fogadtatása lesz a kezdeményezésünknek. A 2008-as árverés sikere után alakult ki szorosabb kapcsolat a művészek, a lakóotthonok és a támogatók között. Ennek a szimbiózisnak köszönhetően jöttek létre az otthonok művészeti foglalkozásain azok az alkotások, melyek a tavalyi évben szerepeltek az aukción. Idén is ezt a koncepciót folytatva, bízunk abban, hogy a rendhagyó műfajú árverés az idén is sikeres lesz. Nem az a lényeg, hogy az alkotásokra pusztán segítő szándékból, vagy a művészi értékük miatt licitálnak. A legfontosabb mindenekelőtt az, hogy segítsünk a lakóotthonok nehéz helyzetén. Ugyanakkor elnézve a Nemzeti Galériában kiállított, tavaly árverésre bocsátott alkotásokat, meggyőződésem, hogy többségük megállja a helyét a kortárs művészeti palettán is.”

Az első esemény különlegessége volt, hogy a vásárlók hároméves támogatást vállaltak mind a az alkotásaikat árverésre bocsájtó fiatal képzőművészek, mind a hozzájuk „kapcsolt” autista otthonok irányában, s a bevétel felerészben a művészeket, felerészben pedig az otthonokat illette. Ezzel szemben, a tavalyi árverésen már kizárólag autista alkotók műveiből válogathattak a licitálók, az érdeklődés azonban így sem csökkent, amit bizonyított az aukción befolyt 26 millió forint is. A nagy sikerre való tekintettel ezen a koncepción a szervezők most sem változtattak, a tavalyi évhez hasonlóan újból kizárólag autista művészek képeire lehet licitálni a november végi eseményen.

„A művészeti palettán nem könnyű elhelyezni ezeket a képeket, egy biztos fogódzót azonban találhatunk. A kortárs művészet egyik legfontosabb kritériuma, hogy egy teljesen egyedi látásmódot és vizualitást jelenítsen meg. Ebben az értelemben azt gondolom, hogy a november végi árverésen bemutatásra kerülő képek is mindenképpen megállják a helyüket, ezért őszintén bízunk abban, hogy hasonlóan a tavalyihoz, 2011-ben is sikeres lesz az aukciónk” – mondta el az árveréssel kapcsolatban Virág Judit galériatulajdonos, a Fogadj be! aukció vezetője.

Az esten bemutatásra kerül, s egyúttal megvásárolható lesz az "ALIBI hat hónapra" irodalmi sorozat legújabb, kimondottan erre az alkalomra megjelenő kiadványa, Gyermekkor címmel, melynek teljes bevételét  a két társkiadó, az Alibi Kiadó szerkesztősége és a Sanoma Media Budapest Zrt. a Mosoly Otthon Alapítvány részére ajánlja fel.

- 2011. november -

Forrás: Concorde Értékpapír Zrt.