2012. május 22., 19:55
Gazdaság és felelősség

A zöld gazdaság globális fejlesztését és terjedését támogató nemzetközi szervezet alakult Koppenhágában

Október közepén tartotta meg első konferenciáját a közelmúltban alakult nemzetközi szervezet, a „Green Growth Leaders” (GGL). A zöld gazdaságot és a fenntartható növekedést konkrét lépésekkel támogató kezdeményezéshez olyan szakemberek adták nevüket, mint a közismert brit szociológus, Anthony Giddens vagy Nobuo Tanaka, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) igazgatója. A konferencia „Fenntartható Életmód az Épületekben” című előadása kapcsán született kulcsmegállapítás szerint az energiafelhasználás csökkentésének és az élhető belső környezet kialakításának egymást erősítve, egyensúlyban, egyidejűleg kell megvalósulnia az építkezésben. A fenntartható életmód elkötelezett híveként a VELUX Cégcsoport stratégiai partnerként csatlakozott a szervezethez.

A skandináv Monday Morning kutatóközpont által alapított Green Growth Leaders (GGL) kezdeményezés szeptemberben jött létre Koppenhágában. Élén egy, a környezettel harmóniában gyarapodó társadalom mellett elkötelezett 30 főből álló tanács áll (Green Growth Council), köztük a politikai élet, a tudomány, a társadalom és az üzleti élet olyan jelentős alakjaival, mint a neves brit szociológus Anthony Giddens vagy a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) igazgatója, Nobuo Tanaka. A GGL elsődleges célja a gazdaság „zölddé formálásának” konkrét lépésekkel történő támogatása, felgyorsítása.

„A VELUX Cégcsoport azért állt a Green Growth Leaders kezdeményezés mellé, mert a szervezet a fenntartható építkezés terén is a gyakorlati megvalósításra kívánja helyezni a hangsúlyt a sokszor szavak és elhatározások szintjén megrekedő hasonló egyesülésekkel szemben. Különösen fontos ez Magyarországon, hiszen, a hazai épületek 80%-a a mostani energetikai szabványoknak sem felel meg, arról nem is beszélve, hogy 2020-tól az EU még az eddigieknél is szigorúbb szabályozást ír majd elő. Cégcsoportunk egyik legfontosabb alapelve, hogy a társadalom számára hasznos termékeket állítsunk elő, és olyan megoldásokat kínáljunk, amelyek alkalmazásával egészséges, magas életminőséget kínáló lakóterek jöhetnek létre, így járulva hozzá egy egészségesebb, fenntarthatóbb jövő kialakításához. Ezért könnyen azonosultunk a kezdeményezés céljával” – nyilatkozta Őz Beáta, a VELUX Magyarország Kft. értékesítési vállalatának ügyvezetője.

A GGL által október 12-13. között Koppenhágában megrendezett konferencián a résztvevő több száz szakértő workshopok alkalmával elemezte a zöld gazdaság lehetőségeit. Az előadások célja az volt, hogy azok alapján a szakmai tanács meghatározhassa, majd konkrét cselekvési terv keretében a nyilvánosság elé tárja a fenntartható életmód és építkezés társadalmi és gazdasági előnyeinek gyakorlati lépéseit. Így a VELUX Cégcsoport által támogatott „Fenntartható Életmód az Épületekben” (Sustainable Living in Buildings) című előadáson elhangzott hasznos információk is részét képezik a konferenciát követően kiadott összefoglalónak:

A „Fenntartható Életmód az Épületekben” címet viselő előadás konklúziói három pilléren alapulnak:

- Élhető otthon: akkor tekinthető egy épület fenntarthatónak, ha energiafelhasználása alacsony, megújuló energiaforrásokat használ, és a lakók kölcsönhatásban állnak az épülettel: ezen kritériumoknak egyidejűleg kell érvényesülniük

- Költségek/haszon: ha nem pusztán az építési, hanem az épület fenntartási költségeit is figyelembe vesszük, akkor a fenntartható épületek anyagi szempontból is megtérülő beruházások

- Innováció:az épületek felújítása és az újak építése során innovatív megoldások és folyamatok használata szükséges; napjaink építészetének kutatásalapúnak kell lennie, és az építészeti döntések előtt a megfelelő hatásvizsgálatokat is el kell végezni, az eredményeket pedig pontosan dokumentálni kell.

További lépésként 2011 végén éves jelentés is készül, amely a zöld gazdaság állapotát elemzi szektorról-szektorra, országról-országra lebontva. Ezen kívül iránymutatásként a fenntarthatóságot célzó megoldásokat is kínál majd ez a riport.

Az Európai Unió lakossága idejének 90%-át tölti a négy fal között, ezen épületek 30%-ában azonban nem biztosítottak az egészséges élet feltételei. A kellemes beltéri klímát biztosító, fenntartható épületek – függetlenül attól, hogy felújítottról vagy újépítésűről beszélünk – jótékony hatással vannak az ott tartózkodók közérzetére, koncentrációs képességére; a diákok teljesítményét akár 20%-kal növelhetik, de pozitívan hatnak a felnőttek munkateljesítményére is, valamint otthonunk „élhetőségét” is fokozzák.

A VELUX Cégcsoport a fenntartható építkezés terén szerzett tapasztalataival segíti a szervezet munkáját: Model Home 2020 néven indított kísérleti programja a Cégcsoport magas életminőséget kínáló környezetbarát épületekről alkotott elképzelésének gyakorlati megvalósítása. Az Európa-szerte felépült hat széndioxid-semleges, környezetbarát aktívház tervezése és kivitelezése során kiemelt hangsúlyt fordítottak a megújuló energiaforrások használatára, valamint olyan tereket terveztek, melyek belső klímája egészséges és kellemes is az ott tartózkodók számára.

- 2011. október -

Forrás: VELUX Magyarország Kft.