Ötvenedik évfordulóját ünnepli a kereskedelmi csoport. A vállalat a helyiekre bízta, milyen fákat és hova ültetnének.
Az Auchan Csoport idén ünnepli 50. születésnapját, ezért ezen a héten mind a 12 országban, ahol az Auchan jelen van, az áruházak 50-50 fát ültetnek azokon a településeken, kerültetekben, ahol áruházaik működnek. Magyarországon a helyszínek kiválasztása minden esetben a helyi önkormányzattal és civil szervezetekkel együttműködésben történt, és a helyszínhez leginkább illeszkedő fafajták meghatározásában is kikérték a helyi közösségek véleményét.

Auchan faültetés Dunakeszin
„Felelős vállalatként szeretnénk megosztani ezt az ünnepet a minket befogadó közösségekkel” - mondta el Gillemot Katalin, kommunikációs igazgató.
Az 1961. július 6-án megnyitott egy textil üzemből átalakított áruház Roubaix-ben, az észak-franciországi város Hauts Champs negyedében. Ez volt az első Auchan hipermarket, amely akkoriban 800 m2-es eladóterében 30 főt foglalkoztatott. Ez a vállalkozás azóta 12 országot és több szakmát magába foglaló lánccá nőtte ki magát. Ötszáznál több hipermarket, 750 szupermarket van a családi vállalkozás birtokában, s a cég jelen van az ingatlangazdálkodási és a bank szektorban is. A mai napig is családi tulajdonban lévő, a tőzsdén nem jegyzett, a kereskedelem területén a világ 8. legnagyobbjaként nyilvántartott cégcsoport hipermarket ágazata 2010-ben 229 ezer embert foglalkoztatott a világ 12 országában. Magyarországon 1998-ban Budaörsön nyitott meg az első Auchan hipermarket, amelyet azóta 11 további áruház követett. Mára közel 5 600 embernek ad munkát, évente 30 milliónál is több vásárlót fogad.
- 2011. október -
Forrás: Marketinginfo