Októberig jelentkezhetnek a cégek a Deloitte fenntarthatósági versenyére.
A Deloitte Zrt. idén is meghirdeti a Zöld Béka Díjat. Az idei évtől a jelentés a nevében is a fenntarthatóságot helyezi középpontba, valamint a korábbi évektől eltérően változik a bíráló bizottság összetétele és az értékelési rendszer. Megújul maga a Díj is, a nyertes cég fiatal ipar- és képzőművészek által tervezett, a fenntarthatóságot megjelenésében is kifejező ajándékot vehet majd át.
Reiniger Róbert, a Deloitte Zrt. Környezetvédelmi tanácsadás üzletágának igazgatója elmondta: „A Közép-európai Fenntarthatósági Jelentés Díjra, népszerű nevén a Deloitte Zöld Béka Díjra Közép-Európa bármely országában bejegyzett vállalat pályázhat, függetlenül az üzleti szektortól, amelyben tevékenykedik, vagy a foglalkoztatottak számától. A díj a Deloitte reményei szerint hozzájárul ahhoz, hogy a régió vállalatainak éves beszámolói ne csupán a társaságok üzletmenetének pénzügyi vonatkozásaira korlátozódjanak.”
A zsűri a pályázatok értékelésénél idén kiemelten vizsgálja majd, hogy a kiadott jelentés alapján mennyire fontos szempont a vállalat működésében az üzleti fenntarthatóság, és azt, hogy a jelentés mennyire felel meg a nemzetközi GRI (Global Reporting Initative) iránymutatás feltételrendszereinek hozzátéve, hogy a GRI önmagában nem garancia a „jó” fenntarthatósági jelentés elkészítésére, csupán egy eszköz, melynek segítségével a vállalati működés hatásai iparágtól függetlenül értékelhetővé, összehasonlíthatóvá válnak.
Szintén kiemelt értékelési kritérium lesz idén a jelentések elbírálásában a fenntarthatósági teljesítmény tervezettsége, és a zsűri azt is mérlegelni fogja, hogy a pályázók az általuk kitűzött célokat és elért eredményeket képesek-e lényegre törően, számszerűsíthető és ellenőrizhető módon összegezni, és mindezt átlátható és közérthető formában bemutatni. Ennek célja, hogy a vállalatok belássák: alapvető követelmény, hogy jelentéseik a szakmabelieken túl, a széles nyilvánosság számára is érthetőek legyenek.
A Deloitte szakértőiből álló zsűri az idei évtől kezdve a jelentéseket egységes értékelési szempontoknak veti alá, tekintet nélkül arra, hogy az fenntarthatósági vagy környezetvédelmi jelentés-e, és azokat egységesen is díjazza. Amennyiben a vállalat fenntarthatósági teljesítményét az éves jelentés részeként mutatja be, a bíráló bizottság csak a jelentés releváns részeit fogja figyelembe venni.
A Deloitte a pályázati határidő lezárulta után, idén először Szakmai Közönségdíjat is hirdet. Ennek keretében minden résztvevő cég fenntarthatósági jelentés készítéséért felelős vezetője szavazhat majd a többi pályázó vállalat általa legjobbnak tartott jelentésére.
A pályázatok leadásának határideje 2011. október 10. Az eredményhirdetésre és díjátadási ünnepségre, valamint a 2011-es Zöld Béka Díjhoz kapcsolódó szakmai konferenciára novemberben kerül sor Budapesten, amely rendezvényen a vállalati fenntarthatósági gyakorlat jövőjét, fejlődési irányait érintő kérdésekről szóló előadások lesznek hallhatók.
A jelentkezés a vállalatok számára ingyenes, további részletek a Zöld Béka Díj oldalon találhatók.
- 2011. szeptember -
Forrás: Marketinginfo