2012. május 22., 19:28
Gazdaság és felelősség

Díjazták a Jabil újító lépéseit a II. Esélyegyenlőségi Konferencián

Az mtd Tanácsadói Közösség második alkalommal rendezte meg a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról tartott nagyszabású szakmai konferenciát a Gábor Dénes Főiskolán.

A tapasztalatcsere gazdag programját, fogyatékos gyermekek rajzaiból készült kiállítással ("Mi leszek, ha nagy leszek?" címmel) az Ability Park kihelyezett játékaival és a fruit of care vásárával tették még színesebbé a szervezők. A közel 200 résztvevőt megmozgató rendezvény díjátadó ünnepséggel, és a halmozottan sérült fiatalokból álló Zoé Zenekar koncertjével zárult.

A tartalmas rendezvény záróakkordjaként két újonnan alapított díj került átadásra, 13 szervezet elismerésével. Az mtd Tanácsadói Közösség benchmark kutatásából nyert adatok alapján az idei évtől bevezetésre került a Sokszínű szervezet TOP 10 díj. Ezt a díjat az a 10 vállalat kaphatja meg, akik a kutatás és a személyes helyzetfeltárás adatai alapján bizonyságot tettek, esélyegyenlőség, sokszínűség terén elért eredményeikről.

Mindezek alapján, a kutatás kitöltői közül a Jabil Circuit Magyarország Kft. mellett az alábbi cégek jogosultak a Sokszínű szervezet TOP 10 logó használatára a kb. másfél év múlva várható következő díjazásig: a Magyar Telekom, az IBM, a Novartis, az Alcoa-Köfém, a Gábor Dénes Főiskola, a MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Zrt., a Felina Hungária, a Nestlé és a Unilever.

A másik, szintén új elismerés csak 2011-ben, egyszeri alkalommal kerül átadásra, azon cégek körében, akik pályázatot nyújtottak be jó gyakorlatuk bemutatására. Kötődve a II. Esélykonferencia témájához, a díjakat a megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek foglalkoztatása terén példaértékű vállalatok kapták. Az alkalmazott jó gyakorlatért a Jabil Circuit a 2. helyezést érdemelte ki egyedülállónak számító programjaival, mint például a jelnyelvi tanfolyam, a civil szervezeteknél szervezett speciális toborzási napok, ülő munkahelyek kialakítása illetve a 6 órás munkalehetőség biztosítása megváltozott munkaképességűeknek. A 3. helyezett a Grundfos Magyarország Kft., míg az első a McDonald’s lett.

- 2011. augusztus -

Forrás: Jabil Circuit Magyarország

Üzleti Etika