A MagNet az egészségügy, a környezetvédelem és a kultúra területén nyújt hiteleket, nyereségének tíz százalékát pedig alapítványoknak juttatja.
Kevés olyan bank létezik, amely még mindig többségben magyar tulajdonban van – ezek egyike a HBW Express Bank, amely 2010. április 30 óta MagNet Magyar Közösségi Bank néven működik tovább. A pénzintézetben korábban 30%-os kisebbségi részesedést szerzett a közösségi banki működés európai úttörője, a spanyol Caja Navarra takarékpénztár, és ezzel egy új szemléletet honosított meg Magyarországon. Fáy Zsolt, a MagNet igazgatótanácsának elnöke július 13-án elmondta, hogy míg a hagyományos bankoknál az ügyfelek csak abban érdekeltek, hogy minél magasabb betéti, vagy minél alacsonyabb hitelkamatot kapjanak, addig a közösségi banknál az ügyfelek beleszólhatnak abba, hogy milyen célokra fordítsák pénzüket. Egy klasszikus pénzintézetnél előfordulhat, hogy a betétes pénzéből nyújtott hitel a betétes szomszédjában épülő szennyező vegyi gyárat támogat – ez a közösségi banknál kizárt. A MagNet emellett egészségügy, környezetvédelem és a kultúra egyedi módon nemrégiben levélben közölte minden ügyfelével, hogy mennyi nyereséget ért el a bank az adott ügyfélhez kapcsolódóan.
A MagNet 2009. évi adózott eredményének 10%-áról lemondtak a pénzintézet részvényesei – az összeget az ügyfelek ítélték oda támogatásként az általuk fontosnak tartott közhasznú célokra. Az úgynevezett Közösségi Adományozási Program (KAP) keretében több, mint 12 000 ügyfélnek nyílt lehetősége arra, hogy a rájuk eső eredményrész 10%-áról rendelkezzenek, és döntsenek annak alapítványi felhasználásáról. Ezáltal 47, az egészségügy, környezetvédelem és a kultúra területén eredményesen tevékenykedő alapítvány vagy civil szervezet jut támogatáshoz, összesen mintegy 30,5 millió forint értékben. A programban résztvevő szervezetek kiválasztásakor fontos szempont volt az aktivitás és a feddhetetlenség mellett, hogy az ügyfelek a lakóhelyükhöz közel működő kisebb és nagyobb szervezetek közül egyaránt tudjanak választani. A bank meghatározott projektcélok ismertetését kérte az alapítványoktól, konkrét igényelt összeg megnevezésével. Ennek az volt a célja, hogy az ügyfelek jobban megismerjék a támogatandó szervezetek céljait és működését, így növekedjen érdeklődésük és aktivitásuk. A környezetvédelem területén az Ökoszolgálat, a Védegylet és a "Zöld technológia" Közhasznú Alapítvány részesült támogatásban. A következő években a bank még több civil szervezetet szeretne bevonni a programba, az ügyfelek javaslatainak figyelembe vételével.
A bank a 2010. június 30-án zárult szavazás után július 13-a délutánjára egy találkozót szervezett az Andrássy úti székházba a résztvevő alapítványok és egyesületek részére, hogy a pénzintézet képviselői hivatalosan is bejelentsék az eredményt, és utána egy három órás együtt gondolkodás keretében megvitassák a civilekkel a jövőbeni együttműködés kereteit. A fórumot Lang András kereskedelmi vezető moderálta. Molnár Csaba HR és kommunikációs igazgató a hangsúlyozta, hogy a honlapon keresztül igyekeztek minél átláthatóbbá tenni a bank tevékenységét, így a támogatásokról való szavazás folyamatát is. Az ügyfelek több, mint hetven százaléka vett részt a szavazásban, ami sokkal jobb arány, mint amit az adó egyszázalék esetében tapasztalni. A meghívott vendégek felvetették többek között, hogy a bankot a kapcsolati tőke növelésére is fel lehetne használni, javasolták a környezeti nevelés beépítését a rendszerbe, és a működés még átláthatóbbá tételét.
- 2010. július -
Forrás: Greenfo.hu