
A kis és középvállalati kategóriában a NEXON nyerte el a CSR Hungary 2008 díjat. Syrjänen-Barkóczy Eleonórát, a NEXON stratégiai és kereskedelmi igazgatóját kérdeztük.
Meglátása szerint minek köszönheti a NEXON, hogy elnyerte a CSR Hungary díjat? Hogyan érvényesül Önöknél a mindennapokban társadalmi felelősségvállalás?
Fontosnak tartjuk, hogy a NEXON életében a társadalmi felelősségvállalás ne csak eseti példákon keresztül valósuljon meg, hanem a vállalat mindennapjait átszője. Mint azt a bíráló bizottság kiemelte, a NEXON-nál nagy hangsúlyt fektetünk termékeink és szolgáltatásaink folyamatos fejlesztésére, környezetünk megóvására, valamint arra, hogy munkatársaink számára a legjobb munkakörülményeket biztosítsuk. Mindezt véleményünk szerint nem lehet úgy megvalósítani, hogy bizonyos napokon felelősek vagyunk, míg máskor nem;- a CSR-nek bele kell ivódnia a vállalati kultúrába. Az általunk támogatott szervezetekkel is hosszú távon működünk együtt, így például a Magyar Vöröskeresztnek kedvezményesen kínáljuk a szolgáltatásainkat, támogatjuk a sportutánpótlást, a zenekultúrát, s a karácsonyi ajándékokra, képeslapokra szánt összeget munkatársaink és ügyfeleink szavazatai alapján minden évben 3 alapítványnak utaljuk át.
Minek a hatására kezdődött el a cégnél a CSR elvárások figyelembe vétele? Mikortól datálódik ez a vállalati attitűd?
A NEXON 1989-ben családi vállalkozásként indult, s az alapítók természetes hozzáállásából adódóan a kezdetektől jellemző a társadalmilag felelős működés. A cég növekedésével -ma már 240 főt foglalkoztat a vállalat – úgy ítéltük meg, hogy szükséges a társadalmi kapcsolatok célzottabb építése, és ezt 2005-ben kezdtük meg.
A díj indoklásában szerepel, hogy a NEXON nagy hangsúlyt fektet termékeinek és szolgáltatásainak folyamatos fejlesztésére. Hogyan lehet ezt a CSR szempontjait szem előtt tartva kivitelezni?
A CSR alapelvei közé tartozik a kritikus gondolkodás, valamint a tisztességes verseny. Ahhoz, hogy a humáninformatikai piacon sikeresek lehessünk, ezen elveket alkalmazva 3000 partnerünk visszajelzései, valamint a jogszabály-változtatások alapján folyamatosan fejlesztjük termékeinket és szolgáltatásainkat. Csak így tudjuk ügyfeleinknek a legjobb megoldásokat biztosítani, s tisztességes versenyben megőrizni piacvezető pozíciónkat.
Egy társadalmi felelősségvállalást komolyan vevő cégnél nem csak a vállalati tevékenységben érhető tetten a CSR, de ezeket a dolgozók munkakörülményeinek kialakításakor is figyelembe veszik. Milyenek egy NEXON dolgozó munkakörülményei? Hogyan figyelnek oda a CSR szempontokra?
Humánügyviteli szolgáltatóként pontosan tudjuk, hogy egy vállalat sikerében döntő tényező munkavállalóinak szakértelme, hozzáállása. Ezért kiemelt figyelmet fordítunk munkatársainkra, melynek elismeréseként korábban első, illetve második helyen végeztünk a Legjobb munkahely felméréseken. Ezek során kiemelkedő eredményt értünk el például a vezetőségbe vetett bizalom, a munkavállalók megtartása és a minőségi termékek, szolgáltatások nyújtása terén. Mivel munkatársaink idejük jó részét a munkahelyükön töltik, nagy hangsúlyt fektetünk a csapat- és közösségépítésre, s számítunk kollégáink véleményére. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen számos pozitív kezdeményezés valósult már meg az ő ötleteik alapján, ilyen például a NEXON Galéria, ahol a munkatársaink által készített fotókat, illetve gyermekeik rajzait állítjuk ki, de márkaneveinket is az ő bevonásukkal választottuk ki. Munkatársaink elégedettségét, elkötelezettségét többek között az igényeik felmérése után kialakított cafeteria-rendszer, a szakmai és egyéb képzési lehetőségek, és a kiemelkedően teljesítők számára nyújtott prémiumok biztosítják. Figyelmet fordítunk továbbá a korszerű munkaeszközök biztosítására és az egészségvédelemre, például így a téli időszakban ingyenes influenza elleni oltást igényelhetnek a munkatársaink, illetve mobilmasszázst biztosítunk.
Várható-e valamilyen CSR irányú lépés a közeljövőben a cégtől? Milyen tervek vannak ezen a területen?
Számos tervünk van, szeretnénk például minél több cég számára ASP (Application Service Provider) formában is elérhetővé tenni szolgáltatásainkat, melynek lényege, hogy az alkalmazás a NEXON szerverein fut, a felhasználóknak így nem kell sem hardver-, sem szoftverberuházással és az üzemeltetéssel foglalkozniuk, a rendszer használatához csupán biztonságos adatkapcsolat szükséges. Szeretnénk, ha egyre több ügyfelünk vezetné be az elektronikus munkabérjegyzéket, amellyel csökkenthető a papírfelhasználás. Az ötletek, javaslatok és vélemények megvalósítására, a vállalaton belüli kommunikáció további fejlesztésére már kialakulóban van ezek szervezett formában történő feldolgozása. Célunk, hogy 2009. évben kidolgozzuk az etikai kódexünket. Elkészültek új székházunk tervei is, ahol a környezeti hatások csökkentése mellett a kellemes közösségi terek kialakítására is nagy hangsúlyt fektetünk. A tervezés során figyelembe vettük a környezeti fenntarthatóság szempontjait, s vizsgálat alatt áll a geotermikus fűtés megvalósítása a területen. A helyiségek melegedését árnyékolástechnika segítségével csökkentenénk a nyári időszakban, de az energiafelhasználás mérséklését szolgálja majd a magas színvonalú hőszigetelés is a falakon és nyílászárókon.
- 2008. december -
Az írás eredetileg a Pesti Műsorban jelent meg.