A Nestlének, mint a világ legnagyobb élelmiszereket előállító vállalatának, többet kell fizetnie a szegény kakaótermesztőknek a megvásárolt kakaóbabért, mivel a legtöbb forgalmat biztosító Kit Kat csokoládéját Fair Trade címkével szeretné ellátni.
A Fair Trade mozgalomnak az a fő célja, hogy a termelők méltányos árat és biztos jövedelmet kapjanak az áruikért. A Fair Trade-ben fontos, hogy ne alkalmazzanak környezetpusztítást és kizsákmányoló munkát bennszülöttekkel, gyerekekkel és nőkkel. A vállalat közleményében jelezte, hogy a következő hónaptól a négyujjas változat csomagolásán már rajta lesz az említett embléma. A következő két év alatt pedig az összes Kit Kat változatra rákerül a logó.
Több mint 8 000 elefántcsontparti kakaótermesztő élvezheti majd a döntés hatását, mivel tonnánként 150 dollárral többet fognak kapni a kakaóbabért, ami 4 százalékkal magasabb a világpiaci árnál. Közvetlenebbül is tudják majd értékesíteni a kakaót a Nestlé számára, miközben tanácsokat kapnak a svájci vállalattól a terméshozamok és a minőség növelése érdekében.
A Nestlé elmondta, hogy a pénzt oktatásra és egészségügyre fogják fordítani a nyugat-afrikai országban, mely most kezd újjáépülni a 2002 és 2007 között zajlott polgárháború után. A Kit Kat a legújabb példája a Fair Trade terjedésének, a miután legutóbb a Starbucks kávénagyhatalom hozott hasonló döntést néhány termékével kapcsolatban.
A Nestlé évente egy milliárd Kit Kat szeletet értékesít a Brit-szigeteken, mellyel 23 százalékban járul hozzá a vállalat által a brit piacon eladott édességek forgalmához. Sajnos a termék és más vállalatok hasonló csokoládéi továbbra is tartalmaznak pálmaolajat, melyet az emberi jogokkal való visszaélésekkel, az erdőirtásokkal és a vadvilág pusztulásával kapcsolnak össze. Ugyanakkor annyi előrelépés történt az ügyben, hogy a Nestlé 2015-től már csak Fenntartható Pálmaolaj Kerekasztal által igazolt nyersanyagot fogja megvásárolni.
- 2009. december -
Forrás: Üzleti Etika