2012. május 22., 19:06
Gazdaság és felelősség

Zöld autók vehetők közbeszerzéssel az EU-ban

Az Európai Parlament nagy többséggel szavazta meg az Európai Bizottság irányelv-tervezetét, amely szerint a közbeszerzéses járművásárlásnál nemcsak az árat, hanem a széndioxid-kibocsátást, a légszennyezést és az energiafogyasztást is kötelező figyelembe venni.

Évente mintegy 110 ezer személygépjárművet, ugyanennyi kisteherautót, 35 ezer kamiont és 17 ezer buszt vásárolnak közbeszerzéssel az Európai Unióban. Az elfogadott irányelv nemcsak a hatóságokat vagy közintézményeket kötelezi, hanem az olyan magáncégeket is, amelyek szerződéses keretek között látnak el közfeladatot.

Az EP környezetvédelmi szakbizottsága korábban néhány könnyítést javasolt a tagállamok számára. Ilyen például, hogy a speciális vagy sürgősségi esetekben használt - például tűzoltó, mentő, építkezési, repülőtéri - járműveknél nem lenne kötelező a környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele, mivel az azoknak megfelelő autók "sokba kerülnek, és kis számban készülnek".

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a napokban jelentette be, hogy 12 darab alacsony szén-dioxid kibocsátású hibridautó megvásárlására kötött szerződést. A tíz középkategóriás autó még az idén, a két felsőkategóriás kocsi pedig a jövő év elején érkezik a tárcához. A KvVM az autókhoz - listaárukhoz képest – 12,7 millió forinttal olcsóbban jutott hozzá. A tárca által jelenleg használt felsőkategóriás gépkocsikhoz képest az új hibrid autók akár 40 százalékkal kevesebb szén-dioxidot engednek a légkörbe. Egyes számítások szerint egy hibrid személygépkocsi – vásárlási és fenntartási - összköltsége 18 százalékkal kisebb, mint egy hasonló teljesítményű benzines járműé.

- 2008. október -

Forrás: Üzleti Etika