
Simon Zadek 2001-ben megjelent The Civil Corporation című könyve ma is aktuális tanulságokkal szolgál a vállalatok számára – az új kiadáshoz új előszót írt az AccountAbility vezetője.
A kötet klasszikus CSR-irodalomnak számít, ami többek között annak is köszönhető, hogy közérthető módon nyújt áttekintést a felelős vállalati gyakorlatok fejlődéséről, valamint ezek üzleti stratégiára gyakorolt hatásáról. Az új kiadást kiegészítő bevezető fejezet a szerző gyakorlati tapasztalatait, valamint az első megjelenés óta eltelt hat év fejleményeit összegzi. A következők során a Simon Zadekkel készített interjúnk összefoglalóját olvashatják.
Milyen fejlődési folyamat áll a régió vállalatai előtt?
A CSR elveinek elsajátítása során a vállalatok három fejlődési szakaszon mennek át. Az első lépés az, hogy a vállalat felismerje, egyre nagyobb elszámoltathatóságot várnak el tőle érintettjei. Húsz éve még nem volt olyan vállalat, amelyik felelősnek gondolta volna magát beszállítói cselekedeteiért.
Azzal, hogy egy vállalat elismeri és felismeri növekvő felelősségét és elszámoltathatóságát, átlépi a pszichológiai gátat és a folyamatosan védekező magatartás helyett kezdeményezővé válik. Ezek a vállalatok azok, amelyek már rájöttek, hogy a CSR nem kötelesség, hanem számtalan lehetőség forrása. Egyúttal megváltoztatja a korábbi szűklátókörű, csak a rövidtávú profitra koncentráló teljesítménymodellt is.
A vállalatok önmagukban nem képesek megfelelni az elszámoltathatóság kihívásainak – amikor ezt egy cég vezetése felismeri, már el is érte a harmadik fejlődési szakaszt, amelyben vállalati koalíciók, civil szervezetek, munkavállalói érdekképviseleti szervek és kormányzatok működnek együtt.
Miért éri meg a vállalatoknak, hogy társadalmi és környezeti kérdésekkel foglalkozzanak?
Igen gyakran fordul elő, hogy nem éri meg a vállalatoknak „jónak lenni”. Éppen azért hoztak létre különböző iparági szervezeteket, érdekkoalíciókat a vállalatok, hogy új standardokat, elvárás-rendszereket dolgozzanak ki, ezáltal formálják saját versenykörnyezetüket. Amint elvárássá válik a CSR, minden vállalatnak (üzleti) érdekévé válik, hogy foglalkozzon a társadalmi és környezeti ügyekkel.
Milyen tanácsokat adna a közép-kelet európai régió vállalatainak? Hogyan emelhetik stratégiai szintre a CSR-t?
Milyen felelőssége van a vállalatoknak az érintettek bevonásában?
A Nike a saját kárán tanulta meg, hogy leghevesebb kritikusai a legjobb tanácsadói lehetnek, amennyiben bevonja őket üzleti stratégiájának felülvizsgálatába. A vállalat felelőssége, hogy ösztönözze és bátorítsa érintettjeit, hogy kihívások elé állítsák, mert csak így fejlődhet tovább.
Az AccountAbility egy nonprofit szervezet, amelynek vállalatokból és nem kormányzati szervekből álló tagsága 1995 óta népszerűsíti az elszámoltathatóságot és ennek megjelenítését az üzleti gyakorlatban. A szervezet nevéhez köthető az AA1000 standard, valamint az AccountAbility Rating is.
Linkek:www.accountability21.net, www.accountabilityrating.com
- 2007. június -