2012. május 22., 03:46
Gazdaság és felelősség

U2 logó      apple logó          GAP logó       AmEx logó      Armani logó

Világcégek az AIDS ellen

Bononak, a U2 énekesének, kezdeményezésére indult el 2006 elején világhódító útjára a RED márkanév. A mára már jó néhány világcéget (Apple, Motorola, Converse, Armani, GAP, AmericanExpress) maga mellett tudó vállalkozás azzal a céllal jött létre, hogy anyagi támogatást nyújtson az AIDS, a tuberkolózis és a malária elleni küzdelemhez. A cégek valamennyien saját termékkörükön belül alkottak valami újat. Ennek az eladásából származó profitjuk jelentős részével közvetlenül a Global Fundot (GF) támogatják.

Új termékek bevezetésével, valamint az eddigiek használatának elterjedésével a RED-ből éves szinten befolyó összeg (ami 2006-ban 12,5 millió $ volt) akár több tízszeresére is nőhet.

A RED termékek közül hazánkban egyedül az Apple iPod nano-t lehet megvásárolni. Minden eladott áru után az Apple 10 fonttal járul hozzá a nemes ügyhöz. A termékeket elsősorban azokban a fejlett országokban forgalmazzák, ahol a tudatos vásárlás egyre inkább terjed, azaz a vevő szemében értéket képvisel például a termék előállításához kötődő tisztességes bérszint és munkakörülmények biztosítása, a környezetvédelmi előírások betartása.

 

 

 

 

 

red logó 

Ez nem jótékonykodás, hanem egy új üzleti modell, fogalmazzák meg a cégek a kezdeményezés honlapján található kiáltványukban. Látható, hogy a nemes ügyhöz kötött marketing (CRM: Cause Related Marketing) koncepciója nem ismeretlen számukra. A modell újdonsága a globális összefogásban, az elköteleződés mértékében és időtávjában rejlik.

 

Forrás és további információ: www.joinred.com, www.theglobalfund.org

  - 2007. március -