A Generali-Providencia Biztosító Zrt. által létrehozott Generali a Biztonságért Alapítvány jóvoltából immár 11. alkalommal kerül meghirdetésre az oktató-nevelő intézményeknek és a gyermekeknek szóló Szimba pályázat. A Szimba pályázattal az intézmények több mint 20 millió forintos támogatáshoz juthatnak 2010-ben. A pályázat célja az intézményi baleset-megelőzési törekvések támogatása, a gyermekek biztonságos közlekedésre, baleset-megelőzésre nevelése.
Szimba pályázat oktatási intézményeknek
A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel a bölcsődék, óvodák, általános- és középiskolák idén két alkalommal is jelentkezhetnek a pályázatra. Így egy intézmény egy évben akár kétszer is támogatást nyerhet. Az első alkalommal a 2010. április 28-ig beérkező pályázatok közül 100 nyertest választanak ki. Így júniusban az intézmények a nyári szünet alatt elkezdhetik a baleset-megelőzésre nyert összegből pályázati céljaik megvalósítását. A nyereményből többek között tornatermek, intézményi játszóterek újulhatnak meg. A három legjobb pályázatot benyújtó intézményt 200.000 forinttal jutalmazza a Generali, míg a többi nyertes intézmény 100.000 forinttal lehet gazdagabb. A második pályázatot 2010. augusztus 16. és 2010. október 5. között nyújthatják be az érdeklődők.
Szimba egyéni rajz- és fotópályázat gyermekeknek
A Szimba rajzpályázaton óvodás és általános iskolás gyermekek egyéni pályázatát várják 10 éves korig (három korcsoportban), a fotópályázaton pedig 11 éves kortól (két korcsoportban) általános iskolás és középiskolás tanulók versenyezhetnek a „Hogyan lehet biztonságosabb a közlekedésünk?” témában. Idén először online fotópályázatot is hirdet a Generali, amelyben fotójuk online feltöltésével pályázhatnak az általános iskolás valamint középiskolás fiatalok. Az online fotópályázaton a legtöbb közönségszavazatot kapott fotók kerülnek majd díjazásra. A rajz- és fotópályázatokat június 15-ig fogadják. A korcsoportonkénti első három helyezett egy-egy 20 000 Ft-os ajándékutalványt nyer. A korcsoportonkénti további 22 nyertes pedig egy-egy 10 000 Ft-os ajándékutalványt kap majd.
A pályázat további részleteiről a Generali a Biztonságért Alapítvány weboldalán, www.generali.hu/alapitvany címen olvashatnak az érdeklődök.
- 2010. április -
Forrás: Generali