2012. május 22., 02:57
Gazdaság és felelősség

Kaposvári óvodában segítettek a Tesco önkéntesei

Kaposvárott első alkalommal tartott önkéntességi napot a Tesco. A kezdeményezéssel az a vállalat célja, hogy felelős szomszédként, munkatársai bevonásával tevékenyen részt vegyen a város megszépítésében, az élhetőbb környezet megteremtésében. A helyi hipermarket munkatársai múlt szerdán egész nap a Petőfi Sándor Központi Óvoda szebbé tételében segítettek.

Vállalati felelősségvállalása keretében ún. érintetti párbeszédet szervezett ősszel Kaposvárott a Tesco-Global Áruházak Zrt., amelyre a város meghatározó szervezeteinek képviselőit hívták meg azzal a céllal, hogy felmérjék a város igényeit, és ennek megfelelően alakítsák ki helyi felelősségvállalási programjukat. Az érintetti program keretében számos, a város által igényelt, a környezetvédelemhez, az egészséges életmódhoz és sporthoz kapcsolódó programot tervez megvalósítani Kaposvárott az áruházlánc.

Januárban első alkalommal került meghirdetésre Önkéntességi Program a kaposvári Tesco dolgozók körében. A lelkes önkéntesek nem csupán a Tesco csapatépítő kezdeményezését fogadták örömmel, de külön lelkesítette őket az is, hogy egy helyi törekvés keretében városukon is segíthetnek. A 15 önkéntes – köztük az áruház igazgatója – múlt szerdán egész nap a Petőfi Sándor Központi Óvoda számára készített mintegy 200 bábot, segítettek a hó eltakarításban és egyéb munkákban.

- 2010. március -

Forrás: Tesco