2012. május 22., 02:48
Gazdaság és felelősség

Ismét indul a Fenntartható Jövő Programsorozat

Immár 6. alkalommal kerül megrendezésre a Fenntartható Jövő Programsorozat, amely 2002/2003-ban indult útjára Fenntartható Fejlődés Konferencia- és Programsorozat néven és sikerrel honosította meg a diákok körében - az országban elsőként - egy ilyen jellegű program igényét.

Azóta egyre sikeresebb mind a hallgatók és tanszékek előadói, mind pedig a Programban résztvevő vállalatok, civil szervezetek és állami szféra körében egyaránt. A program célja, hogy a felsőoktatásban résztvevő hallgatókban elmélyítse a környezeti felelősségérzetet, felhívja a figyelmet a fenntartható fejlődés aktuális problémáira és alternatívát próbáljon adni a lehetséges megoldásokra az állami-, vállalati- és civil feladatokat bemutatásával, ezzel is elősegítve a jövő generáció környezettudatos gondolkodását.

Ezt a szemléletet az éves programsorozat fokozatosan adja át a nyitókonferenciával, az ezt követő előadássorozattal, elméleti képzési-, gyakorlati képzési-, védett területek-, kulturális- és pályázati programokon, valamint egy információs újságon keresztül.

Nyitókonferencia kezdete: 2010. március 16. 13:00

A programsorozat az IAESTE szervezésében valósul meg.

- 2010. március -