A kanadai Corporate Knight társadalmi felelősségvállalás magazin hatodik alkalommal készítette el a világ legfenntarthatóbb vállalatainak listáját. Az összetett és soklépcsős módszertan során társadalmi, gazdasági és környezeti szempontokat egyaránt figyelembe vesznek, törekedve a számszerűsíthetőségre. Idén emellett az átláthatóság is figyelmet kapott a rangsor összeállításában, de a kritikusok szerint nem eleget.
Az idei Global100 lista előkészítéseként egy globális fenntarthatósági kutató-szövetség (ami 10 vezető kutatóintézetet fogott össze) egy 3000 vállalatból álló adatbázisból kiválasztotta a legjobb 300-at a fenntarthatósági és pénzügyi teljesítményük alapján. Ezt a háromszáz vállalatot aztán 10 indikátor és egy átláthatósági ráta alapján sorba rendezték, és ebből alakult ki az első 100 helyezett. Az indikátorok egyfelől olyan környezeti fenntarthatósági szempontokat tartalmaznak, mint az energia, a víz felhasználás, a megtermelt hulladék és a kibocsátott széndioxid aránya az eladásokhoz képest, a vállalatirányítás nemi kiegyenlítettsége, a felsővezetők és átlagos munkások közötti fizetési olló nagysága, a befizetett adó aránya az előírthoz, a fenntarthatóság beépítése a felsővezetői testület munkájába és díjazásába, valamint a fejlesztésekre fordított összegek. Az átláthatósági ráta alapját az adta, hogy a vizsgált adatok közül mennyit tett maga a vállalat könnyen elérhetővé saját magáról.
A 24 országból származó, minden gazdasági szektort lefedő legjobb 100 vállalat közül is a a General Electric Company emelkedett ki az első helyen, többek között vállalatirányítási nemi kiegyenlítettségével (a felsővezetők közel negyede nő), széndioxid-kibocsátásának jelentős csökkentésével. Az első tíz helyezett között olyan globális nagyvállalatokkal találkozhatunk, mint PG&E vállalat, a H&M ruházati cég, a Nokia, a Siemens, az Unilever, vagy akár a Vodafone.
Ugyanakkor a kép nem ilyen egyértelmű, mert – ahogy Elaine Cohen fenntarthatósági jelentés-szakértő egy írásában megjegyezte – a 10 legfenntarthatóbb vállalat közül egy sincs benne a 10 legátláthatóbb vállalat között (ha csak ezt az indikátort vesszük figyelembe), holott az átláthatóság az alapja a befektetői és vásárlói bizalomnak, az érintetti odafigyelésnek. Ezt az ellentmondást a módszertannak még kezelnie kell.
Forrás: Global100