Egy amerikai kutatás szerint még a mostani recessziós időszakban is szívesebben vásárolnak a fogyasztók környezetbarát termékeket, annak ellenére, hogy ezek ára általában drágább a hagyományos árucikkeknél.
Az amerikai piacra elkészített felmérés úgy találta, hogy a fogyasztók négyötöde előnyben részesíti a környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat, a válaszadók fele pedig úgy nyilatkozott, hogy pontosan ugyanannyi zöld terméket fogyaszt, mint a válságot megelőző időszakban. További 19 százalékuk még több ilyen terméket és szolgáltatást vásárol, míg mindössze 14 százaléknyian mondták azt: a válság óta kevesebbet költenek a környezetbarát termékekre.
Ugyanakkor a vásárlok egyharmada nem tudta megmondani azt, hogy hogyan lehet meggyőződni arról, hogy egy termék valóban környezetbarát-e. Mindössze a válaszadók tíz százaléka hiszi el vakon, amit a termék magáról állít, míg 24 százalék a csomagolás feliratai alapján próbál meg tájékozódni a kérdésben. A vásárlók 17 százaléka még ahhoz is veszi a fáradságot, hogy online módon utánanézzen a forgalmazó állításainak, illetve hogy felméréseket olvasson a kérdésben.
- 2009. február -
Forrás: Sustainable Business